• Trianon 101 Megemlékezés

    Trianon 101 Megemlékezés

    Idén is megrendezésre kerül Zebegényben Trianoni megemlékezésünk, mely a tavalyi évben a pandémia okán nem volt nyilvános. Ezúttal az Örökzöld Október Kulturális és Városi Túra egyesület szárnyai alatt teszünk egy rövid családias hangulatú túrát a zebegényi Kálvária hegyen található Országzászló és Hősi Emlékműhöz.

  • Hősök Napja 2021.

    Idén ismét Vácon gyűltünk össze a Március 15. téren, hogy fejet hajtsunk Nemzetünk hősi halált hallt katonái előtt. Délután három előtt már át is estünk az első igazoltatáson, mert a helyi erők a készenléti rendőrséggel megerősítve, érezhetően és méltán nagy jelentőséget tulajdonítottak csapatunknak, el látszott a csapat erejükből. :)

  • Becsület napja 2021

    Becsület Napja 2021

    Az Örökzöld Október Egyesület a Lelkiismeret '88 Egyesület és a Blood & Honour Hungária továbbá a Becsület Napi megemlékezés ötletgazdájával közösen, rendkívüli tudósítást tervezett február 13-ra a Budai Várba......

  • Megemlékezés Szálasi Ferenc kormányra kerüléséről

    Csakúgy, mint már oly sok éve, a váci rabtemetőben tartottuk megemlékezésünket Szálasi Ferenc és a Hungarista Párt kormányra kerülése alkalmából.A rendezvény ez évi szervezéséről a Magyarelvű Mozgalom gondoskodott. A megemlékezést a szokásos bajtársi találkozó előzte meg P0L61 bajtársunk és családja jóvoltából, ahol a Blood & Honour Hungária, a Magyarelvű Mozgalom, a Lelkiismeret 88 és egy nemzetközi szervezet tagjai gyülekeztek már a délelőtti órákban.

  • Sértő Kálmán sírja

    Megemlékezés Sértő Kálmán születésének 110. évfordulójáról

    A Magyarelvű Mozgalom vezetőjének, Papp Tibor Károly (Süni) bajtársunk meghívásának eleget téve vettünk részt Sértő Kálmán Hungarista költő születésének 110. évfordulójának alkalmából. A találkozó szeptember 27-ére volt meghirdetve, a Fiumei úti sírkert bejáratához, ahol a megbeszélt időpontban népes sereg gyűlt össze....

  • Benczúr Gyula: „Budavár visszavétele 1686-ban

    Buda felszabadításának 334. évfordulója

    1686. szeptember 2-án az egyesült birodalmi és magyar hadak végső rohammal visszafoglalták Magyarország királyi fővárosát, Budát. Akkor szerte Európában ünnepelték ezt a jeles eseményt, mára azonban méltatlanul feledésbe merült.

  • A Kommunizmus áldozatainak emléknapja 2020

    A kommunizmus áldozatainak emléknapja 2020

    A Magyarelvű Mozgalom szervezésében emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól 2020.03.14-én. Az időpont nem véletlen, ezzel kapcsolatosan olvassátok el a Magyarelvű Mozgalom elnökének, Süni bajtársunk beszédét, mely rávilágít ennek okára. “Kedves Bajtársak, Testvérek! 74 éve gyilkolták meg Nemzetvezetőnket, Szálasi Ferencet. Azonban a mai napon nem csak Rá emlékezünk, hanem az antibolsevizmus minden Vértanújára és a kommunizmus Áldozataira is.1944. október 15-én Szálasi Ferenc, és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt és Hungarista Mozgalom állt az antibolsevista szabadságharcunk élére. Igaz ugyan, hogy a Mozgalom nem csak a bolsevizmus, hanem minden nemzetmételyező erő ellen harcolt, azonban ha megnézzük ezen erőket, láthatjuk, hogy mindegyik mögött ugyan az a bűnös nép áll. Tehát, mivel szent harcunk Vezetőjét…

error: Védett tartalom!