Buda felszabadításának 334. évfordulója
1686. szeptember 2-án az egyesült birodalmi és magyar hadak végső rohammal visszafoglalták Magyarország királyi fővárosát, Budát.
Akkor szerte Európában ünnepelték ezt a jeles eseményt, mára azonban méltatlanul feledésbe merült.
A PHM és az Identitáriusok után a Magyarelvűek karolják fel ezen jeles nap megünneplését.
Gyülekező a Clark Ádám téren szeptember 5-én délután 3 órától, fél 4-kor indulunk fel a Várba.
Mindenkit szeretettel vár a Magyarelvű Mozgalom
Az ostrom története
Európa megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Buda visszafoglalása a töröktől 1686. szeptember 2-án megtörtént. A régóta várt esemény Buda török kézre kerülése után 145 évvel és négy nappal valósulhatott csak meg. Ezt megelőzően összesen öt alkalommal, legutóbb 1684-ben próbálták visszafoglalni a magyar fővárost. A török hadsereg megpróbálta 1683-ban Bécs városát elfoglalni, emiatt Európának kétsége sem lehetett, hogy az Oszmán Birodalom végső célja az egész kontinens meghódítása. A történelmi veszélyt a pápa érezte talán leginkább, és felismerve az összefogás jelentőségét, létrehozta a Szent Ligát, amely egy többnemzetiségű ostromló keresztény zsoldos sereggé vált. Magyar hadseregről nem lehetett beszélni, hiszen csak tizenötezer főnyi magyar katona harcolt a keresztények seregében. Magyar haderő csak kisebb háborús hadműveletekben vett részt. Ekkoriban jelentek meg az első császári huszárezredek is (Barkóczy, Gombos és Petneházy). A magyar huszárezredek sikeresek voltak és Károly herceg 1689-ben 2500 magyar huszárt alkalmazott is a nyugati fronton, ahol komoly sikereket értek el. A magyar harci potenciál azonban sem visszaszerezni, sem megvédeni nem tudta országát.
Buda jól kiépített vár volt, amelyet a török várvédők újabb és újabb erősségekkel falakkal, bástyákkal bővítettek ki, és kijavították a két évvel korábbi sikertelen ostrom omladékait. A védők tudták, hogy stratégiai szempontból Buda a még meg nem hódított Észak-Magyarország kulcsa, és jelentőségét fokozza, hogy Bécshez is viszonylag közel fekszik. Az ostromlottak nagy elszántsággal álltak ellen az ostromlók rohamainak, a török parancsnokok a végsőkig kitartottak.
A feljegyzések összesen 104 500 főt említenek a kiszolgáló egységekkel együtt, ennyi ember kapott fizetést a hadjárat idejére. Azonban egy időben nem voltak ennyien a helyszínen jelen, mert a csapatok különböző időben érkeztek, illetve nagyarányú volt az elesettek száma. Számos forrás 70–80 000 katonára becsüli az egyesült keresztény csapatok létszámát. A legtöbb katonát az osztrákok, a bajorok, a magyarok, a németek és a brandenburgiak adták. Azonban Európa szinte minden népe képviseltette magát, többek közt holland, cseh, olasz, dán, burgundi, angol, spanyol, svéd, francia, és katalán katonák is harcoltak, századokba vagy ezredekbe szervezve, illetve a különböző századokba beosztott önkéntes katonák, tisztek és tüzérek között. A magyar hadtesteket előkelő magyar nemesek irányították és az összesen 14-15 ezer főnyi magyar kontingens Bercsényi Miklós vágséllyei kapitány, gróf Erdődy György lévai, Bottyán János esztergomi huszárkapitány, Pálffy, Balassa Ádám és Balassa Gábor kékkői és korponai kapitányok, Batthyány Ádám, Czobor Ádám, Koháry István és Csáky László parancsnoksága alatt gyűlt össze Buda alatt
Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa a budai „középső” várat védte, Izmail pasa a „belső” várat. A falaknál fedett külső védősáncot ásatott a nagyrondellánál, amelyben kihegyezett cölöpök védték az ostromló gyalogosoktól. Minden katonát a várba rendelt Pestről és a Vízivárosból. Pest élelmiszerkészletét is a várba vitette. A várban lebontatta a házak tetejét, hogy ne legyen tűzvész a (tüzérségi) bombatalálatok miatt.
Az ostromlókra lőporos zsákokat, tűzkerekeket dobatott, a várfalakat aknákkal védte. Abdurrahmán ezeket a módszereket még a kandiai háborúban látta, így védték a velenceiek a töröktől erősségüket. Ez a harcmodor nagy kárt okozott a szövetséges erőknek. Ha kellett, janicsár és szpáhi csapatok törtek ki, hogy a közeli támadókat visszaverjék, illetve támadóalkalmatosságaikat tönkretegyék. Célja kitartani, ameddig Egerből, Hatvanból vagy Szolnok felől, illetve a nagyvezír felmentő csapatai megérkeznek. A terv szerint akkor a szövetségeseket bekerítik és két tűz közé fogják. A felmentő sereg meg is érkezett és II. Szulejmán meglepetésszerűen támadott Budakeszi, Kelenvölgy, illetve később az Ördög-árok felől. A gyors egységek legfőbb feladata volt átvágni magukat az ostromgyűrűn és minél nagyobb számban bejutni a várba.
A szövetséges csapatok főhadiszállása a Svábhegyen és a Gellért-hegyen túl volt (a mai Móricz Zsigmond körtér környékén). Lotaringiai Károly és Bádeni Lajos között kezdetben össze nem hangolt versengés volt. A bajorok délen helyezkedtek el, és tervük szerint a nagyrondellán rést ütnek ágyúikkal, amelyeket mozsarak fedeznek, a fal mögé ejtve lövedékeiket. Ha megtisztult a terep, rohamot indítanak az István-toronyig és elfoglalják a stratégiailag fontos pontot.
Lotaringiai Károly a budai vár északnyugati bástyáját, az Esztergomi rondellát vette célba. Ezt a feladatot Michael Mieth tüzérparancsnokra bízta, aki gyutaccsal ellátott, a célhoz érve felrobbanó golyókkal lövette a falakat. A Bécsi kapu előtt szövevényes sáncrendszert ásatott. A futóárkokat arra fejlesztették tovább, amerre egy falrés mutatkozott, hogy minél közelebb kerüljenek hozzá, így a katonák biztonságban meg tudják közelíteni azt a roham előtt.
A magyarok a végvári portyákban edződtek, ezért főleg lovas osztagaik voltak. Őket eleinte a külső védelemre rendelték. Egyrészt mert ott volt elegendő legelő, másrészt az ellenséges kémek vagy előőrsök, üzenetet vivő török futárok elfogása céljából. Így Bottyán a székesfehérvári utat őrizte, Semsey és Petneházy meg a szolnoki, hatvani, egri utakat. A gyalogos hajdúkat a fővezér a fogyatkozó szövetségesek helyett az első rohamosztagokba rendelte, a gránátosok elé.
A bajor táborban ott találjuk Serényi János (Johann Karl Graf Serényi von Kis-Serény) magyar származású bajor altábornagy nevét, aki kétezer magyart vezényelt támadásra július 27-én a nagyrondella ellen. Pálffy János és Serényi a szövetséges hadakkal érkeztek külföldről, az itthoni magyar egységek csak később érkeztek. Elsőként az esztergomi lovasság 2500 embere ért Budára Bottyán János vezetésével. Július 23-án Komáromból és Győrből érkezett egy 2500 fős egység, gróf Esterházy János parancsnoksága alatt, köztük volt Fiáth János is. Nekik kellett az áltámadást végrehajtani.
Augusztus 1-jén érkezett Pálffy Ferenc, a 24 éves Batthyány Ádám (1500 fővel), és Bercsényi Miklós (3000 magyar huszár és hajdú) társaságában, akiknek lovasai a török felmentő sereg előőrsét futamították meg. Egy napra rá érkezett Petneházy Dávid, Gombos Imre (ezredes) és Barkóczy Ferenc 6000 katonával. Pálffy Ferenc Petneházy Dávid ezredét segítette a török főhad támadásával szemben.
Utoljára Csáky László generális érkezett erősítésként Erdélyből 2000 fővel, Friedrich Siegmund Scherffenberg generálissal augusztus 30-án.
A fővezér a győzelem napján 6000 magyar lovast rendelt, hogy üldözzék a török főhadat, és azok Fehérvárig üldözték őket.
Június 24-én elfoglalták a Vízivárost, és Bottyán János huszárkapitány, aki a saját költségén állított ki egy egész lovasezredet, a győri és esztergomi naszádosokkal és a huszárjaival rajtaütött a csepeli török hajórajon, amely a török fennhatóság alatt álló hátországba menekítette volna vissza a harcképtelen török nemes embereket, asszonyokat és gyermekeiket. Bottyán gazdag zsákmányt szerzett, és foglyokat is ejtett.
Másnap, 25-én éjjel elkezdődütt a futóárkok ásása, melyet akkoriban víárkoknak neveztek.
Július 1-jén megszólaltak az ostromló ágyúk. Hetedikén kezdődött az aknaharc, és 13-án meglódult az első roham. Ekkorra már több rés keletkezett a falakon, de a törökök a hiányt másnapra gerenda szélességű cölöpök soraival pótolták. A rohamra azért szánta el magát a hadvezetés, mert egy frissen leomlott falrész volt a cél, ahol még nem volt elég ideje a töröknek a rést befoltoznia. Így is túlságosan korai volt a támadás, az ellenség nagy erőkkel visszaverte. Ebben a kísérletben magyarok még nem vettek részt. Július 20-án Károly herceg jó hírt kapott, Eger várának védelmét meggyöngítették, jelentette Antonio Caraffa. Egy marhaelhajtási cselt kíséreltek meg Petneházy lovasai a vár alatt, erre az összes török lovas kitört a basával együtt. Azonban Petneházy Dávid Heissler vezérőnagy dragonyosai és Semsey, Csáky huszárjainak kelepcéjébe irányította a törököket, ahol legyőzték a szpáhikat, és a pasa is elesett.
Nappal Károly szakadatlanul lövette a falakat, különösen az esztergomi rondellát, de éjszaka a törökök cölöpsort építettek az okozott réseknél, és ha azt nappal le is döntötték, a törökök az ágyúk újratöltése közben, nagy erőfeszítéssel visszaállították. Ugyanis ágyúzás hatására a cölöpök csak megdőltek, vagy eldőltek, de nem törtek össze.
Eközben a délen állomásozó bajorok harmadik hete nem tudtak előre jutni. Aknaharcra fordítottak sok energiát, ami rendszerint a törökök fölényével végződött, mert ellenaknáik hamarabb működésbe léptek, és volt olyan eset is, amikor a szövetségesek által telepített aknák ellenkező irányban robbantak, nagy veszteségeket okozva a futóárokban rohamra várakozók között. Július 15-én azonban éjszaka megrohamozták a törökök külső árkát, amit sikerrel bevettek, és oda olyan ostromágyúkat telepítettek, amelyek rést tudtak ütni a nagyrondella öt méter vastagságú falán. A törökök látva a veszélyt, július 22-én hajnalban kirontottak a várból, és sikerült megszerezniük négy támadó ágyút és egy mozsarat.
Ugyanezen a napon, július 22-én tisztázatlan körülmények között felrobbant a törökök lőporraktára, amelyet a Mátyás király palotája közelében helyeztek el. Van olyan verzió, hogy egy tüzérként szolgáló szerzetes jól irányzott lövést adott le a szertárra, áttörte a boltozatot és a bevágódó golyó robbantotta fel a közel 800 tonna lőpor. A robbanás olyan nagy volt, hogy 200 méteren leomlott a Duna felőli várfal, és a folyó a légnyomás hatására kicsapott a medréből Pest felé. Néhány napon belül a várból kimenekült polgárokat fogtak el, akik beszámoltak a robbanás hatásairól, az 1500 török áldozatról és a sok sebesültről. A magyar huszárok pedig török futárt fogtak, aki a budai pasát akarta értesíteni, hogy Eszéken van a nagyvezír 40 000 harcossal, és hogy tartson ki.
Eszterházy János július 27-én álrohamot indított 2000 hajdúval, a Duna felől. Itt a leomlott falat vették célba, de itt túl meredek volt az út felfelé, emiatt nem lehetett innen bevenni a várat. Hatszázan estek el. Addig az északi falrésznél 50 hajdú elfoglalta az Esztergomi rondellát, és ott beásták magukat. Ennek sikerére 30-án megadási felszólítást kaptak a védők. A felszólítás szabad elvonulást ígért a török katonáknak, ha átadják a várat. Ha nem, akkor rohammal beveszik a várat, és nemre, korra tekintet nélkül nem kegyelmeznek senkinek. A védők vezére válaszában megemlékezett arról, hogy a rohamokat eddig is megpróbálták, de Allah megbüntette őket, mert a fennhéjázókat és az elbizakodottakat nem szereti az Isten. Miután a követek kijöttek a várból, és Károly herceg elolvasta a választ, újra megszólaltak az ostromágyúk.
A törökök elleni harcban megállták a helyüket a magyarok, ezért Károly hercegben megerősödött az elhatározás, hogy a magyarokat a támadásoknál az első sorokba kell beosztani. A hajdúknak könnyű fegyverzetük volt, nem volt páncélzatuk, ezért gyorsabban érhettek fel a falra. Amikor felértek a fal peremére, megvárták a nehézfegyverzetű társaikat, hogy együtt folytassák a harcot.
Azonban augusztus 1-jén hírt kaptak, hogy a török nagyvezír felmentő hadserege közeledik, ezért az ostromlók kiépítették a cirkumvallációt, a külső védőgyűrűt, és csapatösszevonásra gyülekeztek. A fővezér augusztus 3-án általános rohamot rendelt el, hogy még a felmentő sereg megérkezte előtt bevegyék a várat.
Július 25-én történt a legnagyobb török kitörés a várból, amelyet délen és északon egyidejűleg hajtottak végre. A harcban mindkét fél veszteségeket szenvedett, majd az oszmán katonák visszavonultak.
Az ostromlók elbizonytalanodtak. Az összlétszám 41 000 főre olvadt. Haditanácsot ültek. Egyesek azon voltak, hogy bátran meg kell támadni a felmentő sereget, ha győznek, Buda magától elesik. Mások a vár alóli elvonulást javasolták. A fővezér viszont azt ajánlotta, várják be Scherffenberg hadtestét, addig a védőket további tüzérségi tűzzel tovább kell fárasztani. Végül ebben egyeztek meg.
Augusztus 8-án a török felmentő sereg előőrsei harcba keveredtek a szövetségesekkel. Augusztus 12-én Szári Szulejmán pasa, nagyvezír (1685–1687) főserege Érdre érkezett, majd tábort vert Törökbálint és Budafok között. Augusztus 10-én Hatvanból elindult egy újabb török sereg, hogy csatlakozzon a felmentő hadsereghez, de Petneházy elállta az útjukat, emiatt visszatakarodtak Hatvanba.
Augusztus 14-én Szári Szulejmán nagyvezír felmentő hadserege Budakeszi felől támadást indított. A Fehérvári kapun egy század szpáhi tört ki, míg a sáncok túloldaláról a felmentő sereg janicsárjai vágtattak Petneházy Dávid ezrede ellen. A haditerv szerint győzelmük után egyesültek volna, és a várba siettek volna vissza. Majdnem bekerítették a kis számú horvát-magyar lovasságot, de Johann Heinrich von Dünewald, Claude Florimond de Mercy hadnagy és Pálffy János nádor a Városmajor lejtőiről indulva visszaszorította a törököket. Az eseményeket látva Lotaringiai Károly azt mondta: „A magyar lovasság csodát művelt”, és a sáncokból kivezényelt 20 000 katonát a török centrum ellen, mire a nagyvezír visszavonult. Ezt a harcot Nagyszénászugi–(Budakeszi) harcnak nevezték el a történészek. Ekkor kaphatta nevét a Budaörs határában található Törökugrató-hegy.
Augusztus 20. hajnalán a kevésbé őrzött Ördög-árok vonalánál Pasarét felől 1000–1500 főnyi török lovas egység próbált bejutni a várba, ez egyesek szerint a támadók felének, mások szerint csak 150–300 lovasnak sikerült.
Augusztus 29-én a török hadvezetés úgy gondolta, hogy a korábbi nagy török diadalok napján, a mohácsi vész (1526), a Nándorfehérvár (1521), Buda (1541) és Nagyvárad (1660) elfoglalásának napján támad. Az 1000 szpáhi és 2000 janicsár támadása azonban felmorzsolódott, és csak jelentéktelen egységek jutottak be a várba.
A török seregben – egybehangzó vélemények szerint – túlnyomó részt fiatal, tapasztalatlan harcosok voltak. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy a nagyvezír nagyon óvatos volt, és nem indított döntő támadást, mert nem akart olyan megsemmisítő vereséget szenvedni, mint Kara Musztafa Bécs alatt.
A vezérkart egy ideig a felmentő sereg kötötte le, amely az ostromlókat bekerítette. Ezért csak augusztus 22-én intéztek újabb rohamot a vár déli részén, ahol áttörtek a Nagyrondellán, és az István-tornyot elfoglalták. Végre 30-án megérkezett az erősítés, Scherfenberg erdélyi ezrede. Gyűlést tartottak és elfogadták Lotaringiai Károly zseniális tervét. Álhíreket terjesztettek, hogy nyílt harcot kezdeményeznek a felmentő sereggel, és nem lesz ostrom. Szeptember 2-án reggel dobpergéssel elindultak a török főhadtest felé. Két óráig ott álltak farkasszemet nézve a nagyvezír hadaival, majd megfordultak, visszameneteltek Buda várának futóárkai mögé, és az árkokban maradt rohamosztagoknak lettek fedezetei. A Lotaringiai Károly által vezetett keresztények a mindent eldöntő, harmadik általános rohamra délután három órakor indultak, a jel hat ágyú háromszori elsütése volt. A rohamosztagok, látva a katonák visszaérkezését és hallva az ágyúk jeleit, kimásztak az árkokból.
A vár északi falát Lotaringiai Károly herceg vezetésével – a balszárnyat Koháry István vezette – hatezren rohamozták meg. Köztük volt Fiáth János, aki a zászlót kitűzte a bástyán, és a katonák beözönlöttek a várba. A várvédők csak későn eszméltek, de kitartóan védekeztek. Az ekkor a budai várban tartózkodó Schulhof Izsák abban látta a gyors behatolás sikerét, hogy sok török katona elment fáradalmait kipihenni a pincékbe, és csak későn ébredtek fel. Ugyanakkor a déli oldalon Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Badeni Lajos őrgróf háromezer katonája támadott, de ők nehezebben haladtak előre. Pechmann harcolt az elsők között, és délután 5 órakor törtek be a várba. Croy herceg éppen újra rendezte az ostromlók csapatát a Bécsi kapu előtti kis téren, amikor egy csapat török jelent meg a Zsidó utca felől, élükön a pasával. Abdurrahmán a harcban hősiesen küzdött, de a mai Hess András téren elesett. Bátorsága még a keresztény vezérekben is tisztelet keltett. Sírhelye a budai vár egyik sétányán tekinthető meg.
Az elsőségről oklevelet kaptak azok a tisztek, katonák akik elsők között értek fel a vár falaira, vagy az élbolyban harcoltak. Így Fiáth János őrnagy, aki gróf Esterházy Páltól kapott ilyet. D’Aste alezredes is elsőként érkezett. Egy történetíró – Cserei Mihály – Petneházy Dávid ezredes, Ramocsaházy Endre nevét említi az élbolyban küzdők közül. A törökök lófarkas hadijelvényét, ami 145 év óta hirdette a török fennhatóságot Petneházy Dávid tépte le a vár fokáról.
Forrás: wikipedia
