Megemlékezés Szálasi Ferenc kormányra kerüléséről

Csakúgy, mint már oly sok éve, a váci rabtemetőben tartottuk megemlékezésünket Szálasi Ferenc és a Hungarista Párt kormányra kerülése alkalmából.A rendezvény ez évi szervezéséről a Magyarelvű Mozgalom gondoskodott. A megemlékezést a szokásos bajtársi találkozó előzte meg P0L61 bajtársunk és családja jóvoltából, ahol a Blood & Honour Hungária, a Magyarelvű Mozgalom, a Lelkiismeret 88 és egy nemzetközi szervezet tagjai gyülekeztek már a délelőtti órákban. A megemlékezést Papp Tibor Károly (Süni) bajtársunk nyitotta:

Süllős Lenke: Október 15
Olyan volt, mint a megnyilatkozás,
Nehéz álomból boldog ébredés!
Levélhullásban tavasz született,
Sötét felhőn nyílott meg égi rés.
Már felvillantak torkolattüzek
Gonosz-lilán, vörös-fenyegetőn,
Már hallatszott a közelgő moraj,
És bomba vágott be a háztetőn…
Jött a parancs: harcolni nem szabad!
Jöjjön a horda – és jöjjön a vég!…
Könnyünk se volt már, jajszavunk se hangzott,
Csak éreztük, hogy szívünk kiég…
Vártunk dermedten: jöjjön a halál,
Hisz úgyis minden elveszett!
Utolsó könnyünk hullott szótlanul
A sárbatiprot becsület felett…
Emlékezz, Testvér! Akkor jött e nap!
Mint sötét éjre a hajnali fény,
Úgy ragyogott fel utolszor, csodásan
A meggyalázott katonaerény!
A kezünk újra fegyvert ragadott!
Szívünkbe tűz – új élet költözött!…
Valaki akkor az Istenre nézett
S végső, halálos harcra esküdött…
Ez ünnep akkor megszenteltetett,
Vereségünkben győzelem maradt!
Ki esküdött rá: Szálasi Ferenc
Vérrel szentelte, magyar ég alatt…
Ma gyászban ülünk minden ünnepet,
Minden emlékünk bús könnyhullatás…
Vésd a szívedbe, Testvér, e napot,
Olyan volt, mint egy megnyilatkozás!

Kedves Bajtársak, Testvérek!

Az előbbi vers hatása alatt egy pillanatra képzeljük magunkat az adott helyzetbe!
Kint vagyunk a fronton. Korábban megjártuk a bolsevista poklot. Láttuk a nyomort, a szenvedést. Tudjuk, mitől védjük a Hazát, s ezáltal az európai civilizációt. Augusztus 23-án szörnyű hírt kapunk: az oláhok átálltak a bolsevisták oldalára. Halljuk, hogy a bolsevisták és az áruló szőrös talpúak mit művelnek Dél-Erdélyben. Látjuk a meggyötört, kétségbeesett menekülteket: magyarokat és szászokat. Látjuk a meggyalázott nőket, az árva gyerekeket, a földönfutóvá vált családokat. Látjuk, és tudjuk, hogy a mi családjainkra, a mi szeretteinkre is ez a sors vár, ha feladjuk a harcot. Ha a vörösök áttörnek… Hát még elszántabban harcolunk és megvetéssel gondolunk az áruló oláhokra. De hiába! A dél-erdélyi hadjárat elakadt, a bolsevisták már az Alföldön járnak. A német szövetségesek gigantikus tankcsatát vívnak a szovjet ellen, hogy megakadályozzák a bekerítésünket. És október 15-én újabb szörnyű hírt kapunk: Horthy, a feltétel nélküli tiszteletnek örvendő Kormányzó, a legfőbb Hadúr kiadja a parancsot: be kell szüntetnünk a harcot. Égő szemmel, ugrásra készen lessük az elöljáróinkat, tisztjeinket, milyen parancsot adnak? Ha kell, nekik ugrunk, letartóztatjuk, akár fel is koncoljuk őket, de a harcot nem adjuk fel. Mi nem vagyunk oláhok! Nekünk van becsületünk! És főleg: féltjük a családjainkat És: semmi. Tisztjeink úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ők is megdöbbentek, s nem nagyon akaródzik a parancs végrehajtása. Kissé megkönnyebbülünk. Ha a szovjet nem támad, mi sem lövünk. De a hangulat feszült. Halljuk a híreket: a rádiókból csak katonai indulók szólnak. Majd a vezérkari főnök parancsa megerősíti a döntésünket. Ha a szovjet támad, azt meg kell állítani. Német bajtársaink idegesek, igyekszünk őket megnyugtatni. Mi biztos nem állunk át. Aztán este 9 óra 40 perckor megszólal egy hang a rádióból:
„Magyar nemzetünk fenyegetett helyzete, a harcoló és a dolgozó nép sanyarú sorsa, a szociális kérdések megoldatlansága, valamint az a körülmény, hogy nemzetünk az elmúlt időkben a teljes vezetetlenség állapotába került, és az állam élén állók a győzelmet nem tudták és nem is akarták biztosítani, parancsolóan szükségessé tették, hogy nemzetünkben mélyreható és sorsdöntő változások következzenek be. (…)
A kitűzött célok elérése és a szükséges intézkedések megtétele érdekében a parancsoló szükség folytán és a felelősség teljes tudatában a hatalmat Szálasi Ferenc és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt és Hungarista Mozgalom vette át. (…)”
Megkönnyebbülés! Folytatjuk a harcot Hazánkért, családjainkért. Nem lettünk árulók, nem álltunk át az ellenség oldalára.

1944. október 15-én nem „nyilas puccs” történt, hanem magyar nemzetünk becsületének, a magyar katonaerénynek és a szövetségesi hűségnek a megőrzése. Ezt nem tudják megbocsátani nekünk az ellenségeink. Ezért gyalázzák még ma is Szálasi Ferenc nevét. Ezért gyűlölnek minket, mert létezésünk igazolja a tetteit.
Adjunk hát okot a gyűlöletükre! Szerveződjünk, toborozzunk, terjesszük az Eszmét! Hisz népünket, nemzetünket csak így menthetjük meg.
Köszönöm a figyelmet.
Kitartás!

Nyikos Tibor ez alkalommal nem lehetett személyesen velünk, Ő egy verset küldött, melyet Picur bajtársnőnk szavalt el. A verset korábban itt tettük közzé.

A rendezvény zavartalanul lezajlott, igaz előzetesen teljesen rossz információk összeollózásából az antifainfo-n beharangozták a megemlékezést. Nem tudjuk hogy a Kossuth téri rezsimdöntögetés, vagy az SZFE-s tüntike, netán a rossz idő okán maradt távol az ANTIFA, de meglehetősen csalódottak voltunk. Ezúton üzenjük nekik, hogy bár tudjuk, hogy hatalmas a sötétség a fejeikben, legalább az internet korában tájékozódjanak a több tucat szervezetről, azoknak ismertebb tagjairól és rendezvényeikről, mert rettentő kiábrándító, hogy Magyarországnak még egy valamire való ANTIFA szervezet sem jutott, már ha lehet ilyenről beszélni….