• NSBP tünti összefoglaló

    Hatalmas csalódottságomban írom ezeket a sorokat.Csalódott vagyok egyrészt azért, mert a tegnapi tüntikének nem volt az általam, és úgy vélem a másik oldal által elvárt médiavisszhangja. Lényegtelen, hogy melyik oldalról nézzük az eseményt, mindkét oldal kiállása a véleménye mellett fontos társadalmi problémát feszeget, ehhez képest egy-két semmitmondó beszámolón kívül nem igazán születtek gondolatindító cikkek.Csalódott vagyok azért is, mert megdöbbentően kevesen tartották fontosnak, hogy egy ilyen demonstráción részt vegyenek, pedig több alkalommal belefutottam a facebookon neidermüller „úr” fizetett hirdetésébe. Az ablakon kidobott pénz. Remélhetőleg saját zsebből finanszírozta, nem pedig az üggyel kapcsolatban teljes közönyt mutató kerületi lakosok pénzéből. Alább a képernyőmentés a hirdetésről. Nem kedvelem a számháborút, mert nincs jelentősége számomra,…

  • Cirkusz

    Hetekkel ezelőtt írtam egy cikket, melyet különböző okokból még nem lehet publikálni, azonban pár sort előzetesen írnék, mert rendesen pörögnek az események, és még a radikális jobboldali hírportálok is a zavarosban halásznak, miközben aki akar, az kérdezhet(ne).A téma nem más mint az Nordic Sun Records Budapest, és annak üzlete, egyben a Nordic Sun Kulturális Alapítvány közösségi tere.Sok érdekességet volna lehetőségem írni a boltról, annak megnyitásáról, és okáról, de szándékosan nem teszem. Egyetlen tényt azonban ezúton mindenképpen közzéteszek: ez egy egyszemélyes vállalkozás, a Blood and Honour Hungáriának semmilyen érdekeltsége nincs vele kapcsolatban, mindössze annyi, hogy társadalmi munkában többen segítettük a helység rendbetételét, ezen kívül magunk is néha vendégei, vásárlói vagyunk a…

  • Day of Honour 2025 – Frissítve

    2025-ben is megrendezésre kerül a Day of Honour, azaz a Becsület Napi koncertsorozat. Tekintettel arra, hogy évről évre egyre nagyobb kihívást jelent a szervezés, az információkat folyamatosan, a megfelelő időben tesszük közzé. The Day of Honour concert series will also be held in 2025. Because the organization is becoming more challenging year by year, we will publish information continuously.

  • Elébe megyünk a dolgoknak…

    Igen, elébe megyünk a dolgoknak, mert az elkövetkező napokban várhatóan hatalmas rágalomhadjárat indul a Blood and Honour Hungária ellen. A telex, index, hvg, mérce, 444 (ezt nem tudom kisbetűvel írni), stb. bártollnokai már veszettül hegyezik a ceruzájukat, kérdés, hogy én végzek-e a cikkemmel gyorsabban, vagy ők a hazugságcunamival. Nehéz dolgom lesz, mert meglehetősen messziről kezdem ezen írásomat, és bár folyamatosan kapom a kritikát, hogy minden írásomat hosszú lére eresztem, ez most sem lesz másként. Hogy miért? Az okot abban kell keresni, hogy az átlagember (aki ugye mindenhez is ért), kevésbé tájékozott a szubkultúrák kialakulásával, működésével kapcsolatban, sőt, még a hivatalos szervezeteket sem ismeri, bár véleménye mindenről van. Több alkalommal keresték…

  • Nyikos Tibor: Emlékezz vissza!

    Nyikos Tibor: Emlékezz vissza!Emlékezz vissza 56-őszére!Mikor a vérünkkel festettékAz utcákat, s tereket!Emlékezz vissza az anyának hangjára,Aki holtan tartotta a fiát a karjában! Emlékezz vissza 56-őszére!Mikor megszálltak minketA gyilkos vörös férgek!És emlékezz vissza te minden halottra,Akiknek a testén táncot járt a muszka! Elékezz vissza 56-őszére!Mikor a vérünkkel festettékAz utcákat, s tereket!Emlékezz testvér és fogj egy szál virágot,És helyezd el egy síron,Ahol a gyertyáknak lángját majd égni találod.

error: Védett tartalom!