Beszámoló
-
125
A Magyarelvű Mozgalom hívására mintegy tucatnyi elszánt magyar – köztük a Blood & Honour Hungária, a Lelkiismeret '88 csoport és a Magyarelvű Mozgalom aktivistái – vettek részt a Szálasi Ferenc születésének 125. évfordulóján tartott megemlékezésen, dacolva a hideggel.
-
A „Négy Katona Sírja” emlékhely felújítása
2021.okt.16-án szombaton 9 órától megkezdtük a Kis-Hárs-hegy aljában, a Széher út végénél található 4 katonasír felújítását. A sírokról Alkay Zsolt Kalóz bajtársunk nemrég megjelent könyvében a következőket írja: Négy katona sírja (Kis-Hárs-hegy) Mivel a régi térképek pontatlanul, a Kuruclesi út végénél jelölték a „négy katona sírját”, csak harmadik terepbejárásom alkalmával leltem meg. Akkor is a szerencsének köszönhetően, mivel egy fiatal intézetis gyerek mutatta meg, akivel az erdőben beszédbe elegyedtem. Mindez 2005-ben történt, s hamarosan jeleztem a térképészeknek a hibát, hogy a „négy katona sírja” valójában a Széher út végénél található az erdőben. Azóta valamennyi térkép kiadványban, már a pontos helyszín szerepel. Sírjuk exhumált, mert úgy találtam rá 2005-ben, hogy egy-két…
-
A 111 éve született „Magyar Villon”-ra emlékeztünk
Bajtársi szervezetünk, az Örökzöld Október Egyesület szervezésében idén is megrendezésre került Sértő Kálmán, a valódi "Magyar Villon" születésének 111. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés.
-
Beszámoló a 2021-es Attila Védvonal emlék- és teljesítménytúráról
Idén is részt vettünk az Attila Védvonal emlék- és teljesítménytúrán...
-
ISD Memorial 2021
Idén is megrendezésre került az Ian Stuart Donaldson Memorial rendezvény, ezúttal zártkkörű formában....
-
I. Jóbarát Konyha főzőverseny
2021. 08. 28-án került megrendezésre az I. Jóbarát Konyha főzőverseny.
-
A 9323-as fogoly özvegyének sírfelújítása
Papp Tibor Károly bajtársunk felhívásának tettünk eleget, amikor Szálasi Ferenc özvegyének, Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírját újítottuk fel...
-
Hősök Napja 2021.
Idén ismét Vácon gyűltünk össze a Március 15. téren, hogy fejet hajtsunk Nemzetünk hősi halált hallt katonái előtt. Délután három előtt már át is estünk az első igazoltatáson, mert a helyi erők a készenléti rendőrséggel megerősítve, érezhetően és méltán nagy jelentőséget tulajdonítottak csapatunknak, el látszott a csapat erejükből. :)
-
Nyikos Tibor: Nézem a sírt
Jó reggelt kívánok!(..jó a fenéket!)Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy milyen emberek léteznek, vannak! A hétvégi túrámon ismét szembesülnöm kellett, a sírgyalázók tettével! A Budai hegységben lévő „Ismeretlen katonák” sírjáról az összes nemzeti szalagot ellopták!A sírokat rendszeresen feldúlják, megalázzák!De, ha már ilyeneket csinálnak, tesznek, akkor legalább az arcukat vállalnák ezek a férgek!Nyikos Tibor Nyikos Tibor: Nézem a sírt Néztem a sírt,mint egy meztelen testet,ahogy ott álltam némána keresztje mellett… …és akkor megláttam Jézustösszefont kezével,ahogy imát mond értünkmegbocsájtást kérve! Néztem a sírt,s néztem Jézust is,majd ráébredtem csendben,hogy minden elmúlik… …a jó és a rosszegybe olvadva,visszaadva magát egy furcsa mámorban! „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”Ámen! Nyikos Tibor 2021.04.12.…
-
Rendhagyó megemlékezés
Zajlik az élet a Becsület Napjával kapcsolatban. Megszokott, hogy a politika moslékostáljából csipegetők politikai előnyt próbálnak kovácsolni mindenből, ami nemzeti, de ezúttal messze mentek, és veszélyes vizekre eveztek. A hunhir.info cikkét egészítettük ki, azon történések alapján, melynek részesei voltunk.