Rendhagyó megemlékezés

Hagyományőrző és hadisírgondozással foglalkozó csoportok idén is megemlékeztek a kitörés civil és katonai áldozatairól. Hetvenhat esztendeje, hogy a főváros Várba szorult védői, a február 10-én még mindig 43 ezer főt számláló német–magyar védősereg, megkísérelték a lehetetlent, azaz áttörni a szovjet gyűrűt. Kevesebb mint öt nap alatt húszezer katona pusztult el, megközelítőleg ugyanennyien estek fogságba, azonban az átjutás legfeljebb 700 főnek sikerülhetett. És akkor még nem beszéltünk a civil áldozatokról…

Pfeffer-Wildenbruch tábornok utolsó távirata

„Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltény csőre töltve. Budapest védői választhatnak a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek.. Február 11-én sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor–Máriahalom térségében. Fényjelzés: kétszer zöld = saját csapat. Erők: németek 23 900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20 000, ebből 2000 sebesült; civilek 80-100 000.”
1945. február 11., 17.50

Ezekre az áldozatokra – civilekre és katonákra, magyarokra és nem magyarokra – emlékeznek minden évben azok az emberek, akik számára a történelmi hűség fontosabb, mint valamilyen pártpolitikai vagy ideológiai megfelelési kényszer. Ők azok, akiket rendre nácinak és fasisztának bélyegeznek olyanok, akik még e két fogalom közti alapvető különbségeket sem ismerik.

Nem volt az idén sem másként, az igény a megemlékezésre minden jó érzésű emberben ott volt. A terveket azonban felülírta a pandémia és az ezzel kapcsolatos korlátozó intézkedések. Márpedig ezek a sokat szidott, lenácizott emberek igencsak rendszeretők és szabálykövetők, így a rendőrséggel való egyeztetés után úgy döntöttek, kizárólag egyenként, legfeljebb családilag helyezik el mécseseiket és virágaikat a Várban, ott, ahonnan a halálos, végső túra indult sok ezrek számára.

Gyűltek a mécsesek, végig az úton, a virágok a Várban, a szobor tövében. A szabályok betartásával, néma főhajtással emlékeztek családok és magánemberek, majd mentek tovább, hogy másoknak is helyet tudjanak adni, módot a megemlékezésre.

Az Örökzöld Október Egyesület, a Lelkiismeret ’88 Egyesület, a Blood&Honour Hungária közösen rendkívüli tudósítást szerveztek, a hatóságokkal történt egyeztetések után egyesével vagy párban helyezték el koszorúikat, virágaikat a Helyőrségi templom tövében.

Abban az országban, ahol a kommunizmus bűntetteinek tagadása bűncselekmény, az egykori kommunista árulók és gyilkosok XXI. századi utódai, Vajnai Attila és Noé Krisztina vörös csürhéje szabadon és büntetlenül garázdálkodhatnak. Ők felhatalmazva érzik magukat, hogy a dédszüleiket, nagyszüleiket gyászoló, róluk megemlékező emberek virágait és mécseseit szemetes zsákokba gyűjtve kidobják, az áldozatok emlékét megbecstelenítsék.

Merthogy ez történt most is. Miután Noé Hisztérika pózolt egyet egy facebook-fotó erejéig, nácizott egyet habzó szájjal, éltették kicsit a gyilkos eszmét, lerombolták a megemlékezés kegyhelyét, eltaposták a virágokat és eldobálták a mécseseket. Mert nekik joguk van az ország szovjet megszállásáról felszabadításként megemlékezni, nekik joguk van neonácinak nevezni minden gyászolót. Mert, kérem, ebben az országban a kommunisták még mindig a spájzban vannak, de jó patkány módjára szépen és lassan bújnak elő. A jó Isten óvjon meg minket attól, hogy ezek még egyszer az életben akár csak a hatalom közelébe kerüljenek.

• 

• 

Ám hogy a történetnek méltó vége legyen, el kell mondanunk, hogy volt, aki vette a fáradságot, és ma visszament a Várba. Kiszedte az eldobált mécseseket a kukákból, visszarendezte a rendhagyó főhajtás emlékeit, mindezt a rendőrök jóváhagyásával és köszönetével kísérve. Mert a kommunista ámokfutást és garázdálkodást egyetlen jóérzésű ember sem szenvedheti. Várjuk, mikor lépnek fel végre hatékonyan szerveink e kártékony eszme, a kommunizmus hazai képviselői és terjesztői ellen, ha már kormányrendelet rögzíti a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, és törvény bünteti az eszme által elkövetett bűnök relativizálását.

Ezzel a Szolzsenyicin idézettel üzenünk minden lopakodó, sötétben bujkáló, de napfényre és hatalomra vágyó kommunistának:

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

Dicsőség a hősöknek!

Varga Moncsi – Hunhír.info
Az eredeti cikk a hunhir.info-n olvasható

---

A Blood & Honour kommentárja a fenti cikkhez:

A fent idézett cikk minden sorával egyetértünk, ezúton is szeretnénk köszönetünket tolmácsolni annak a személynek aki visszahelyezte azokat a koszorúkat és mécseseket, melyet sok esetben nemzeti szervezetektől teljesen független, jóérzésű emberek helyeztek el. Egy ilyen megemlékezés személyes családi tragédiák következménye, tudjuk, hogy sokan (saját tagjaink között is van ilyen) nagy, – illetve dédszüleik előtt róják le kegyeletüket, hiszen nagyon sokan azok közül, akik részt vettek a kitörésben, a mai napig jeltelen sírban nyugszanak.

Mint korábbi cikkünkben leírtuk, akkor amikor megjelentünk a Kapisztrán téren, szinte azonnal megjelent a rendőrség. A járőrautóból kiszálló rendőr rendkívül szakszerűen, segítőkészen igyekezett informálódni, majd miután minden papír birtokában volt, felvette a BRFK-val a kapcsolatot telefonon.
Azt hogy pontosan mi hangzott el a vonal másik végén nem ismerjük, de feltűnt a központ felől némi akadékoskodás. A helyszínen jelenlévő rendőr telefonon többször emlékeztette a vonal második oldalán lévőt, hogy mialatt ők akadékoskodnak, a jelenlévők már rég végezték volna. Ekkor elhangzott egy bizonyos “sajtótájékoztató”, mely megütötte egyik bajtársunk fülét, aki erre rákérdezett. Az intézkedő rendőr a korábbihoz képest ingerültebb lett, azt közölte, hogy nem tud semmi információt, csak annyit, hogy hamarosan kezdődik, és a megjelenteknek akkor már nem szabad ott tartózkodniuk.
Ezzel kapcsolatosan véleményünk a következő:
Megérjük, hogy miért intézkedett így, nyilvánvaló, hogy egy esetlegesen kialakuló szóváltást, tettlegességet kívánt megelőzni, helyesen tette* (*mint a jelenlévő hatóság képviselője).

Viszont felvetett bennünk néhány kérdést ez az eszement “felszabadítókat” éltető, Hőseinket mocskoló és meggyalázó bagázs akciója. Nevezetesen a tiltott önkényuralmi jelkép nyílt használata, rendőrségi asszisztálás mellett…

Akciójuk mélységesen sérti a szovjet megszállás és terror alatt meggyilkolt, meggyalázott, megnyomorított, tönkretett százezrek, sőt, milliók emlékét.
A módszerváltást követő összes kormányon lévő politikus bűne, hogy a vörös terrorral kapcsolatos történelmi tényeket, illetve azok tagadását nem szankcionálják, illetve, bár gumitörvényt az sikerült létrehozni, azt csak egyoldalúan hajlandóak alkalmazni.
Rendőri asszisztenciával.
Ismételten ez a kettős mérce.

Tévedés ne essék.
Zsigerből gyűlöljük a megszállókat, viszont Nekünk, “Náciknak” eszünkbe nem jutna meggyalázni egy ellenséges katona sírját. Sőt. De erről hadisírkutató bajtársaink, és a hivatásos hadisírosok tudnak igazán nyilatkozni.

Az emlékmű alatt NEM nyugszik orosz katona.

A fenti cikkben említett senkik nevét eddig nem ismertük, nem tudtuk kik ezek, mert nem foglalkozunk bohócokkal, akik a mai politika moslékostáljából csipegetik a morzsákat. Most viszont tudjuk hogy vannak, és bízunk benne, hogy az ezzel kapcsolatos cikkek révén még többen fogják tudni.

Egyetlen dolgot kívánunk még hozzáfűzni a történtekhez:
Minél jobban küzdötök ellene, annál jobban gyorsítjátok azt a folyamatot, mely ahhoz vezet, mely ellen oly veszettül küzdötök.