-
MARAD-A-LAKAT
Nyilvánvaló okokból különös érdeklődéssel követjük az antifa ügy alakulását. Tesszük ezt azért, mert a támadások valódi célpontjai mi magunk voltunk, azonban velünk összefüggésbe nem hozható ártatlan emberek szenvedték el ezeket az aljas támadásokat. Ezeket a pofonokat „nekünk” szánták, de az antifának sosem volt elég mersze ahhoz, hogy szemtől szemben, ütőképes emberek ellen indítson támadást. És ez nem új keletű dolog. Amióta a vörös pestis felütötte a fejét a világban, a módszer nem változott, nem kell ehhez nagy történésznek lenni. „Ne bántsd a Magyart, mert pórul jársz!” Ez ugyan a Blood & Honour Hungária, de a Betyársereg szlogenje rettentően jól kifejezi azt a szellemiséget, mely szervezeteken felül áll. A mai tárgyalási…
-
Igazságot Majának!
Álljunk ki némán a bíróság előtt az ártatlanul összevert emberek mellett, akik csak a szerencsének köszönhetik, hogy túlélték Maja és elvtársai támadását. A némaság többet mond milliónyi kiejtett szónál. vajnai attila már keményen toborozza külföldről és belföldről az elvtársakat az antifa terrorista melletti szolidaritási tüntikére, ezért célszerű volna magas létszámmal jelezni számukra, hogy Magyarországon nem tűrjük meg jelenlétüket és beteges eszméjüket.
-
Szabad a hang?
Gondolatok egy magánrendezvény betiltásáért indított hisztériakeltéssel kapcsolatban.
-
Nyilvános válasz egy antifa harcos levelére
Dávid, aki az ANTIFA tagja, kedves hangvételű üzenetet küldött részünkre. Ha már ez egy blog oldal, kivételesen, most az egyszer engedtessék meg, hogy válaszoljunk neki nyilvánosan.
-
Beszámoló a Day Of Honour 2024 rendezvénysorozatról
Beszámoló a 2024-es kitörés napjáról - néhány gondolattal kiegészítve, és teljes részletek az ANTIFA látogatásról.
-
Gondolatok a Becsület napjával kapcsolatban
Nagy dilemma volt, hogy belefogjak-e ebbe a bejegyzésbe, aztán úgy döntöttem hogy leírom a gondolataimat. Azért teszem, mert ezt a blogot nagyon sokan olvassák a "másik" oldalról, hogy innen tájékozódjanak. Tessék....
-
Az antifa árulója maga az antifa
Az antifa árulója maga az antifa (esetleg az Antifa legnagyobb ellensége maga az antifa) A történelem során számtalan példa bemutatta már a kommunisták igazi arcát: jellemtelenek és sötétben settenkedők, akik genetikai alapon és/vagy „púposlelkűségükből” fakadóan zsigerből nyúlnak a rombolás, a kártékony aljasság fegyverneméhez. 2023 februárjában se volt ez másképp, mikor a „magyar” antifa meghívására a „soros-pénzen” Budapestre utaztatott külföldi kollégáik túlerőben és aljas módszerrel védtelen, mit sem sejtő áldozataikra csaptak le. A bűncselekményeket nem szeretném részletezni, azt a jobboldali média és meglepő módon a kormánymédia is egészen korrekten megtette – kivéve azokat az orgánumokat, akik a valós jobboldal és az anarchista emlőkön csüngő antifa közé egyenlőségjelet húztak –, míg a…
-
Félelem és rettegés
Pár gondolat az ANTIFA gyáva férgek támadását követően, picit higgadtabb hangnemben. Mit váltott ki a támadás, és mi lesz a következmény....
-
„Náci zagyvaságok” kezdő ANTIFA harcosoknak
Az elmúlt évekhez képest idén jelentősen beindult az uszítás több fronton is a Becsület Napjával kapcsolatban. Az ANTIFA szervezetek szeretnek minden összefüggéstelen dolgot egy egésszé gyúrni, a tényeket úgy ábrázolni, hogy az minél nagyobb dühöt keltsen Benned, leendő harcos.
-
Megemlékezés Szálasi Ferenc kormányra kerüléséről
Csakúgy, mint már oly sok éve, a váci rabtemetőben tartottuk megemlékezésünket Szálasi Ferenc és a Hungarista Párt kormányra kerülése alkalmából.A rendezvény ez évi szervezéséről a Magyarelvű Mozgalom gondoskodott. A megemlékezést a szokásos bajtársi találkozó előzte meg P0L61 bajtársunk és családja jóvoltából, ahol a Blood & Honour Hungária, a Magyarelvű Mozgalom, a Lelkiismeret 88 és egy nemzetközi szervezet tagjai gyülekeztek már a délelőtti órákban.