Szabad a hang?

Liberálisnak tartom magam. Ezen kijelentésem ezen a blogon nyilvánvalóan megdöbbentő kijelentés, sokan ellentmondást találnak benne. Egy olyan korban töltöttem gyermekkoromat, amiben a szólás-, véleményszabadságnak ára volt. Sok esetben nagyon komoly ára, melyet a rendszer könyörtelenül megfizettetett. Éppen ezért ellene vagyok minden olyan törvénynek, jogszabálynak, etikettnek, alapelvnek, mely a szólás és véleményszabadságot korlátozza bármilyen formában.
Emlékszem, egy Kanadában élő ismerősöm meghívására talán az elsők között regisztráltam Magyarországról a Facebook-ra. Bár IWIW felhasználó voltam, azonnal felismertem egy nemzetközi közösségi oldal előnyeit, és a lehetőségét annak, hogy immár nemzetközi szinten, különböző kultúrákban élő, eltérő vallású, ideológiájú, érdeklődési körű személyek egymással kapcsolatot teremthessenek, és kulturált módon álláspontjukat megosszák egymással. Nyilvánvaló, hogy idealista hozzáállásom közel sem áll a realitás talaján, ettől függetlenül ragaszkodom ahhoz, hogy minden esetben mindennel kapcsolatban a legjobbat feltételezzem életem során, hiszen rettentően nyomorult sors az, ha valaki egész életében szorong, és a nagybetűs életének csak a sötét oldalát látja.
De hol romlott el minden?
Lusta vagyok órákon át írásom alátámasztására videókat keresgélni, de véleményem szerint alábbi soraimat nem kell bizonygatnom. Emlékszem rá, hogy még a 2000-es évek végén sok olyan videót néztem meg, melyekben amerikai egyetemeken szólították meg az ott tanulókat. A kérdés az volt, hogy hogyan vélekednek arról, amikor egyes emberek ellenkező neműként, ellenkező fajúként (kutya, macska, miegymás…) azonosítják magukat. A válasz bár kézenfekvő kellett volna hogy legyen, különösen a jövő diplomásainak körében, az adott válasz egyöntetűen az volt, hogy “ameddig ezzel nem árt másnak, addig tiszteletben kell tartani”. Noha ezek a téveszmék már klinikai esetek, és semmi közük a polgárpukkasztáshoz vagy fiatalkori lázadáshoz, mégis, tanult emberek ily módon vélekedtek róla. A 2000-es évek végén még talán jókat is lehetett mulatni az ezzel kapcsolatos történeteken, azonban a liberalizmus lassacskán ezt main-stremmé tette. Igazság szerint nekem személy szerint ezzel sem volna különösebb problémám, ha nem születnének a normailtást korlátozó törvények, etikettek, alapelvek. Gondoljunk csak bele, a homoszexualitást a modern társadalmak 1977-ig mentális zavarként azonosították, a WHO azonban csak 1990-ben mondta ki hivatalosan, hogy ez nem számít betegségnek (szerintük, vajon miért?). Ezzel párhuzamosan született meg az ú.n. Homofóbia megnevezés, mely nevének második felében mentális zavarra utal mindazok részére, akikből az azonos neműek kapcsolata és közeledése ellenérzést vált ki. Bár nem hivatalos álláspont, ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a Homofóbia Wikipédia oldalát, hogy mennyire messzemenően lehetséges egy természetes heteroszexuális reakciót kriminalizálni.
De nagyon elkalandoztam.
Sok sok mindent tudnék még írni ezzel kapcsolatban, de mások nálam sokkal körültekintőbben már szinte mindent leírtak, ezért igyekszem mondanivalómra fókuszálni.
Tehát hol ment el rossz irányba minden? Valahol ott, amikor “kisebbségek” védelmében a szólásszabadságot elkezdték korlátozni. Kezdődött azzal, hogy “nem illik”, jöttek a “közösségi alapelvek”, majd a modernebb demokráciákban a “gyűlölet bűncselekmények” fogalma, majd a még modernebb demokráciákban a büntethetőség a “kisebbségek” kritikájával kapcsolatban.
Mondanivalóm lényege, hogy míg az esztelen deviancia bírálhatatlan, addig a patriótizmus, konzervatív gondolkodás büntetendő.

Nácizmus, Fasizmus, Hungarizmus, Falangizmus, stb….

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy sem magam, sem a Blood & Honour nem jogi, és nem eszmei örököse ezen rendszereknek, de tény és való, az ezeket a rendszereket alkotó ideológiában találunk igazságokat, mint ahogyan egyéb politikai rendszerekben is. Egy biztos. Azt hogy mi magunk mit gondolunk, soha senki nem kérdezte meg, állásfoglalást sem tettünk közzé sosem (bár előbbi nem fedi teljesen a valóságot, több megkeresés érkezik rendszeresen, azonban a FOS oly módon kiforgatná nyilatkozatunkat, hogy inkább nem nyilatkozunk). Kijelenthetjük azonban, hogy közösségünk több zenei közösség (Punk, SKA, Skinhead, Rockabilly, Rock) alapjaiból eredeztethető és létezik a mai napig. Közösségünk legfőbb kapcsolódási pontja a patrióta, konzervatív szemlélet. Célunk a Nemzetek Európája, vagy ha úgy tetszik, a Nemzetek Világa, ahol a különböző nemzetek egymás mellett békében és kölcsönös tiszteletben élhetnek egymással együttműködve, miközben megőrzik nemzeti sajátosságukat. Egy olyan világ, melyben az egyik ország vagy kontinens nem igázza le a másikat, hanem egyenrangú a másikkal, és kölcsönösen előnyös cserekereskedelmet folytat.
Furcsa kijelentések ezen az oldalon. De vannak, akiknek egyből van egy másik olvasata is. Mely gyűlöletkeltő és antiszemita.
És itt a probléma.
Vannak akik még helyettünk is jobban tudják, hogy mi mit akarunk, és hogyan akarjuk.
Rendszeres olvasója vagyok több baloldali médiumnak, és egyszerűen a rabjává tett az Antifainfo Budapest Facebook oldal is, mely a demagógiát rettentő magas szinten űzi.
Az hogy a “Náci” oldal a kapitalista kizsákmányolás kiszolgálója és zsoldosserege lenne, maga az elmebaj. Ugyanazokat bíráljuk, és ugyanazok hatalmát akarjuk megtörni azzal a különbséggel, hogy mi a nevén nevezzük azt, ami nevesíthető, míg ők egyszerűen tőkéseknek nevezik őket, ugyanakkor tudomást sem hajlandóak venni arról, hogy ugyanezek a tőkések finanszírozzák őket.
De megint elkalandoztam.
Tehát azok, akik még nálunk is jobban tudják, hogy mit és hogyan szeretnénk, határozattan tudják, hogy egy-egy “Nemzetközi Náci Találkozó” alkalmával mi történik. És ezen nagyon kifizetődő felháborodni, és kampányolni ellene. Mert az mégsem megengedhető, hogy mindenféle “Náci” hazánkban “Nemzetközileg” “Találkozzon”.
Számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy hecckampányukba hány olyan idiótát tudnak berántani, akiknek az égadta világon semmi rálátásunk nincsen sem a jobboldali tevékenységekre, sem a szubkultúrák sajátosságaira – legyen szó bármelyikről is. Bár manapság már nem sok szubkultúra maradt működőképes.
Mert felháborodni jó.
És hát Magyar sajátosság az is, hogy mindenki mindenhez is ért.
Ha a közelmúltat nézzük, mi voltunk a virológusok, vízügyi szakemberek országa. Mindenki is ért hozzá.
De maradok a felháborodásnál.
A hétköznapi életet élő átlag állampolgárnak halvány fogalma sincs arról, hogy mennyi mindenen tudna percenként felháborodni. Rendőrök meggyilkolását megéneklő zenekarok, drogok használatát népszerűsítő dalok, nőket, női mivoltukban megalázó dalszövegek…. …. ma már szinte senkinek nem érik el az ingerküszöbét. Nyilvános, bár regisztrációhoz kötött szado-mazo partik (az egyik ráadásul olyan helyszínen, ahol korábban magunk is tartottunk több rendezvényt), drag-qeen nemzetközi találkozók, LMBTQ rendezvények….. Nem számít.
És nincs is ezzel semmi baj.
Hogy egy kis humort is vigyek az írásomba, viccesen szoktuk mondani, hogy minket nem zavar, ha valaki néger, amíg azt otthon a négy fal között csinálja. De viccet félretéve, nekem az égadta világon semmi problémám nincs azzal, ha valakik olyan magánrendezvényt tartanak, ami engem nem érint. A “négy fal között” csinálják, csináljanak amit akarnak. Ha egy ilyen esemény alkalmával bűncselekmény történik, akkor nyilvánvalóan az (i)gazságszolgáltatás teszi (vagy nem teszi) amit tennie kell.

Írásom valódi apropója, hogy egy pimasz kisebbség petíciót indított egy olyan rendezvény ellen, mely szervezéséhez nincs közünk, sőt, én magam nem is veszek részt rajta, mert zeneileg az érdeklődési körömön kívül esik (nagyon diplomatikus voltam, tulajdonképpen és sokkal jobb zenét hallgatok….).
Nos, mézes-mázos-véres szájjal agitálnak egy olyan rendezvény ellen, mely magánterületen belépődíj ellenében, minden hatályos vonatkozó jogszabály betartásával kerül megrendezésre. A petíció címzettje nem más, mint maga a BRFK főkapitánya, a követelés a teljes betiltás. Elég érdekes jogi csűrésnek-csavarásnak nézünk elébe, melynek eredménye (bár a józan ész, és a jog egyértelműen előrevetíti az eredményt) kihatással lesz a jövőre nézve így is, úgy is. Budapesten jelenleg közel 1 700 000 ember él a 2024-es adatok szerint, érdeklődéssel várom, hogy milyen eredményeket fognak tudni felmutatni a petíció lezártakor, és vajon figyelembevételre kerül-e hogy a petíciót aláíró személyek milyen városból vagy országból támogatták a kezdeményezést. Vajon mekkora számot kell produkálni, hogy a Főkapitány úr “betícsa”.
Azért jómagam az ártatlanság vélelme érdekében azért megvárnám, hogy valami bűncselekmény történjen, hiszen a rendezvénynek van felelős rendezője, különösen abban a tudatban, hogy alkotmányos rend megváltoztatására agitáló baloldali rendezvények minden további nélkül megtarthatóak.
Ami nem meglepő, az az, hogy természetesen a felhasználási feltételek szerint ellen petíció nem indítható a témában, szigorúan a szólás és véleményszabadság jegyében, mert gyűlöletkeltésre alkalmas volna.
Mert az igazság önmagában gyűlöletkeltő.

Azért ha elvárjuk egy cukrászda mélyen hívő tulajdonosától, hogy homoszexuális pároknak esküvői tortát készítsen, és mindezt azért tesszük, mert amikor cukrászdát alapított, akkor ő azt vállalta, hogy a hozzá betérő vásárlóknak az általa készített süteményeket fogja árulni, na akkor egy ilyen, vagy bármely rendezvény esetén is legyen érvényes a logika ha valaki azt vállalta, hogy rendezvényeknek ad otthont.