Az antifa árulója maga az antifa
Az antifa árulója maga az antifa
(esetleg az Antifa legnagyobb ellensége maga az antifa)
A történelem során számtalan példa bemutatta már a kommunisták igazi arcát: jellemtelenek és sötétben settenkedők, akik genetikai alapon és/vagy „púposlelkűségükből” fakadóan zsigerből nyúlnak a rombolás, a kártékony aljasság fegyverneméhez.
2023 februárjában se volt ez másképp, mikor a “magyar” antifa meghívására a „soros-pénzen” Budapestre utaztatott külföldi kollégáik túlerőben és aljas módszerrel védtelen, mit sem sejtő áldozataikra csaptak le.
A bűncselekményeket nem szeretném részletezni, azt a jobboldali média és meglepő módon a kormánymédia is egészen korrekten megtette – kivéve azokat az orgánumokat, akik a valós jobboldal és az anarchista emlőkön csüngő antifa közé egyenlőségjelet húztak –, míg a liberális média szokásához híven ebben az ügyben (is) csak maszatolt.
A “magyar” antifa érzi, hogy azt a bizonyos piros pettyest ezzel most elrúgták és gyakorlatilag magukra maradtak! Hiába szórják ugyanis hazánkban idióta, életellenes “elveik” magját, ezen a táptalajon sem eddig nem tudtak, sem ezek után nem tudnak majd gyökeret ereszteni.
A magyar antifák részéről elkezdődött a mosakodás. Nyilvánosan kihátrálnak a külföldi antifák okozta bűncselekmények mögül, sőt ELÍTÉLIK azokat. Semmiféle közösséget sem vállalnak velük!
Röviden: a patkánynál is alattomosabbak, hiszen saját “elvtársaikat” szúrják most hátba.
Sőt! Mivel érzik, hogy szorul a hurok, a gazdáikkal is szembe mennek: a Mazsihisz-t hibáztatják, amiért nem áll ki az antifa védelmében. A “no pasaran” erős túlzás, de az árulás az árulás, akármelyik oldalról is nézzük.
P.A.
The traitor of antifa is antifa itself
Throughout history, countless examples have shown the true face of communists: characterless and shady, who, by genetic reasons and / or because of “hunchbackedness”, have a visceral instinct for destruction and harmful vileness.
It was no different in February 2023, when “Hungarian” antifa invited their foreign colleagues to Budapest – whose travel was funded with “Soros-money” – and attacked their defenceless, unsuspecting victims in a vicious and vile manner, while also outnumbering them.
I do not want to go into the details of the crimes, since the right-wing media and, surprisingly, the government media did so quite correctly – except for those institutions that drew an equation between the true far-right and the antifa dangling from anarchist mammals – while the liberal media, as usual, simply smeared the facts.
The “Hungarian” antifa now feels that they have kicked away that particular ball and are practically on their own! They have been spreading the seeds of their idiotic, anti-life “principles” in our country in vain, since they have not been able to take root in this soil, nor will they ever be able to do so in the future.
Hungarian anti-fascists have already started to wash their hands. They are openly shying away from the crimes committed by their foreign comrades, moreover, they even DESPISE them. They have no solidarity with them at all!
In short: they are more insidious than rats, since they are now stabbing their own “comrades” in the back.
What’s more! Feeling the noose tightening, they are also going against their masters: they blame the MAZSIHISZ (Association of Hungarian Jewish Religious Communities) for not standing up in defence of antifa. “No pasaran” is a strong exaggeration, but betrayal is betrayal, whichever way you look at it.
P.A.