-
Király Árpád – Három a magyar igazság
Novella trilógia 1/3 Bélára egy kidőlt ártéri fa alatt megbújva talált rá a Duna hideg lehelete. A vállát ért lövés bemeneti és kimeneti sebéből még mindig szivárgott a vér, csatakosra áztatva mellét és hátát, vastagon tamponált szorítókötéséből édeskés szag áradt. Nem a hideg levegő ébresztette félájult alvásából, hanem egy vegyes csapat, kik sebesült és harcképes katonák után kutattak. – Gyere bajtárs, mielőtt itt fagysz meg! -szólította meg egy idősebb korú, borostás hadnagy, ki úgy festett, hogy a kis harccsoport vezetője. Felsegítették, valaki párlatos üveget nyomott a szájára, később egy német katona kocka csokival, egy honvéd pedig kenyérdarabbal kínálta. A csapatban hatan-heten ha lehettek, ebből néhányuknak ugyancsak valamiféle sebesülése is volt.…
-
Nyikos Tibor – Halló! Halló!
1945 februárjában a Budaörsi hegyek közti dúló harcokban elesett egy Konrád nevezetű Német rádiós katona emlékére, akit a Bajtársai csak rókának neveztek.
-
Kiráy Árpád – Három a magyar igazság
Novella trilógia 1/2 Az öreg katonák számára minden gépiesen zajlott. Fedezékkeresés közben hármuk egysége is szétesett mint mindig, meghúzódtak az árok mélyén,várva, hogy a robbanások alább hagyjanak és őket megkíméljék. Olyan volt ez, mint az Ószövetségi Egyiptomban, mikor a zsidók istene végigvonult a városon és elpusztítson minden egyiptomi elsőszülött gyermeket. A bárányvérrel jelzett védett házak itt jelöletlen sárgödrökben fekvő katonák voltak, kikre a sátán aligha volt tekintettel. Ki túlélte a tüzet a szerencse fia volt maximum, nem isten megóvottja. -Vissza! Védelembe! Állásba fel! Iván elől! – ordította egy harcsabajszú hadnagy az első vonalból pisztollyal hadonászva. Itt is ott is felugattak a gépfegyverek, ropogásuk megtöltötte a levegőt. Valóban, a falu előterében…
-
Retkes Tamás: A felemelt zászló – MEGJELENT!
Retkes Tamás A felemelt zászló című könyvének megjelenése nagy vihart kavart. A Mandiner hírportál szította Antifasiszta hisztinek köszönhetően a könyvbemutató az eredetileg tervezett helyen és időpontban meghiúsult, azonban nem kellett sokat várni az új időpontra és helyszínre. Ezúttal a Szerző személyes üzenetével ajánljuk a könyvet.
-
Király Árpád – Három a magyar igazság
Bile barátunk nap mint nap meg tud lepni mélyen szántó gondolataival, esszéivel és ékesszólásával. Egy igaz ember, apa, barát és bajtárs! Tőle kaptuk ezt a novellát, amit most megosztunk veletek. Novella trilógia Bile „tollából”… 1/1 Azon az őszön úgy hullottak le a levelek a fákról, mintha parancsra cselekedték volna. Vastagtakaróval fedték el a drága anyaföldet, miből maguk is vétettek, mintha csak óvták volna valamitől. A kopaszodó fák ágai csapkodtak a szélben, akár sötét boszorkányok vészjósló seprűi. A szemfedőt viselő anyaföldben némán bújt meg a jövő tavasz zöldje és minden színes virága, míg komor ég alatt utolsó kapaszkodó állásait adták fel az elhaló falevelek az uralkodó szél didergető förgetegével szemben. „Megint…
-
1956: David Irving: Felkelés!
Az 1965-os forradalom alkalmából ezúttal egy könyvajánlóval jelentkezünk.
-
Megemlékezés Szálasi Ferenc kormányra kerüléséről
Csakúgy, mint már oly sok éve, a váci rabtemetőben tartottuk megemlékezésünket Szálasi Ferenc és a Hungarista Párt kormányra kerülése alkalmából.A rendezvény ez évi szervezéséről a Magyarelvű Mozgalom gondoskodott. A megemlékezést a szokásos bajtársi találkozó előzte meg P0L61 bajtársunk és családja jóvoltából, ahol a Blood & Honour Hungária, a Magyarelvű Mozgalom, a Lelkiismeret 88 és egy nemzetközi szervezet tagjai gyülekeztek már a délelőtti órákban.
-
Nordic Sun Records – Nordic Power Rock&Roll
A közeljövőben jelenik meg egy válogatás lemez a Nordic Sun Records gondozásában "Nordic Power Rock&Roll" címmel. Felkeltette érdeklődésünket egy ekkora volumenű lemezkiadás, ezért felkerestük a kiadót pár kérdéssel.
-
Nyikos Tibor: Valaki énekel!
Valaki énekel!(Október 15. emlékére) Valaki énekel!Hallod e bajtárs?Zengnek a terek,zengnek az utcák! Valaki énekela romok szélében,könnyekkel küszködveaz üveges szemében! Valaki énekela hitről, hazáról,az otthoni tűzhelyrőlszerelme karjáról! Valaki énekel,hogy ne adjuk fel soha,hogy vívjuk meg a csatánkaz ősi falak alatt! Valaki énekel,itt zeng a fülembentüzet gyújtva isméta Magyari véremben! Nótára fakasztvaa néma ajkamat,mert nem adjuk fel Test- Vér!Nem! Nem! Soha! Ébredj, magyar! Az ősi föld veszélyben:Elvész a fajtánk, hogyha nem merünk!Vélünk az Isten száz csatán keresztül:Nem veszhetünk el, csak mi győzhetünk!Rabokká váltunk ősapáink földjén,De már a hajnal jön, hasadni kezd!Ha összefog most magyar a magyarral,Győzelemre visz majd a nyilaskereszt,Szálasi Ferenc! Kitartás! Nyikos Tibor 2020.10.05.
-
Aradi vértanúk
„Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.” E szavakkal emlékezett, a velük együtt tíz év várfogságra ítélt Gáspár András tábornok, szabadságharcunk hőseire, kikre ma az Aradi tizenhármakként emlékszünk immár 171 éve. Örök példa kell hogy legyenek előttünk, hiszen végignézve származásukat megmutatták, hogy különböző nemzetek fiaiként egy zászló alatt harcolva megingatható a legnagyobb elnyomó hatalom is. Bár szabadságharcunk végül elbukott, de a példájuk örök. Együtt, egy célért, egy zászló alatt kell harcolnunk Európa megmentéséért minden nap, mert csak így van esélyünk a jövőre! Aulich Lajos…