Kiráy Árpád – Három a magyar igazság

Novella trilógia 1/2

Az öreg katonák számára minden gépiesen zajlott. Fedezékkeresés közben hármuk egysége is szétesett mint mindig, meghúzódtak az árok mélyén,várva, hogy a robbanások alább hagyjanak és őket megkíméljék. Olyan volt ez, mint az Ószövetségi Egyiptomban, mikor a zsidók istene végigvonult a városon és elpusztítson minden egyiptomi elsőszülött gyermeket. A bárányvérrel jelzett védett házak itt jelöletlen sárgödrökben fekvő katonák voltak, kikre a sátán aligha volt tekintettel. Ki túlélte a tüzet a szerencse fia volt maximum, nem isten megóvottja.

-Vissza! Védelembe! Állásba fel! Iván elől! – ordította egy harcsabajszú hadnagy az első vonalból pisztollyal hadonászva. Itt is ott is felugattak a gépfegyverek, ropogásuk megtöltötte a levegőt. Valóban, a falu előterében gyenge Hurrá kiáltással koszos-zöld pufajkás, bili sisakos katonák tucatjai futottak a magyarok felé. A tüzérségük tüze ezúttal is jól irányzott volt: az ellenállás csak elég foghíjasan jelentkezett, a két főbb géppuskafészekből egyet telitalálat ért, az ároksánc több helyen menthetetlenül összeomlott, sok katona darabokban feküdt szerteszét a vonal mentén. István is egyedül ugrott fel, épp jókor nézve maga elé, azonnal tüzet nyitott a már közel járó támadókra. Az oroszok eldőltek, mintha csak eljátszanák a halált, néhányan azonban fekve viszonozták a tüzet. Méterekkel arrébb Béla is talpon volt, rövid sorozatokkal osztotta az ólmot az ellenségnek, miközben jobbra és balra tekingetve nézte a saját szárnyait, lesz e még valaki, ki hasonlóan cselekszik. Sok fiatal fiú esett el akkor is a századból anélkül, hogy azon az estén akár egyetlen lövést is leadott volna az ellenségre. A szovjet tüzérséggel szemben a magyaroknak ezen a vonalon szinte semmije sem volt, a legtöbb gondot a vadászrepülők alacsony támadásai mellett ez okozta. Néhány nehéz perc eltelte után végre megszólalt a végelem közepében lévő géppuska, hatalmas aratást végezve a bátran hurrázó oroszok között. Sebesültek, félholtak, ki lábra tudott állni, vagy egyszerűen a kezeit használni tudta, a földsánc szélén volt, tűzvonalban. Hamarosan az oroszok a saját halottikból csináltak fedezéket maguknak, stabilan megvetve lábukat a magyarok állásai előtt, most már magabiztosan bújhattak meg a sötétben és lőhették a védőket. A százados felismerte a helyzet komolyságát, maga köré gyűjtve néhány honvédet a falu szélső házainál hol a védelmi vonal vége volt, foglalt állást, várva egy szélről jövő támadást. Itt feküdt egy géppisztolyt szorongatva Jenő is.

-Fiaim, az Iván a centrumban csak fedező tüzet ad, ha ott akarnának betörni tovább hurráznának az esztelenek… lekötik a mieinket, a balszárnyon a németek egy ideig biztosan tartják még magukat… mihelyst rájönnek, ezen a sarkon törnek majd be! De én itt vagyok, és ti is itt maradtok velem. Megdöglik az összes Sztálin fattya, kit ide kerget az isten! -mondta zihálva a századparancsnok, miközben feltette vállára a géppisztolyát. -Hát gyertek csak vörös disznók!

Az oroszoknak nem jelentett gondot egyszerre több helyen is túlerővel támadást vezetnie. A sötét éjszakában két szovjet harckocsi tűnt fel a semmiből, egyenesen a védelem centruma felé tartva. Nyikorgó lánctalpaik ellentmondást nem tűrően gázoltak előre, keresztül törmeléken, sáron, orosz testeken, mintha nem is e világból való szörnyek lennének. Eközben a Duna felől eldörrentek az első harckocsi ágyúk is. A német állások mögötti parasztházak úgy szakadtak szét, mintha korhadékból lennének. A Sztálin-acél monstrumok beépített géppuskái hosszú sorozatokat szórva osztották a halált. A fritz-ek állásait előbb érték el, ott már javában ment a reménytelen küzdelem, mikor is a magyar védelem előtt is megjelentek. A szétszóródott orosz katonák közül sokan a tankok mögé rendeződtek, biztos fedezékben tudva magukat, futottak a vasszörnyek mögött. Pillanatok alatt kaotikus helyzet alakult ki.

Béla látva, hogy az egyik vasszörny épp felé tart, a gödörben mellette fekvő halott fiú alól kihúzta a páncélöklöt, majd alkalmas helyet keresve magának, bevárva a pillanatot, elsütötte azt. A lövedék célt ért, de nem találatot. Visítva pattant el a harckocsi homlokzatáról, üstökösi szikrát szórva maga után. Béla ezzel el is árulta magát. A fedélzeti géppuska tüze azonnal teljes erőből lőni kezdett rá. Jobb vállát egy hatalmas erő feltépte, egész testét pedig hátralökve, a lövészárok mélyére dobta.

A százados úr fiai eközben nagy erejű gyalogos támadást kaptak. Jenő ordítva harcolt, társai nem különben, de minden igyekezetük ellenére a muszka túlerővel szemben nem sok esélyük volt. A golyózáporban csakhamar a százados fejlövéssel elesett, az egyenlőtlen küzdelemben egyre több magyar fiú halt hősi halált. -Vissza az első házakig! Most! -ordított egy fiatal őrvezető, de többet már nem mondhatott, mert toroklövés érte. Nyakából, mint egy csapra vert hordóból a bor, széles sávban spriccelt ki a vér. Jenő minden ízében remegett. Homlokáról és hátán ömlött a veríték, felrántotta a mellette fekvő bajtársát és hörögve megindult vele a falu sötétbe burkolózott házai felé.

István és két fiatal leventegyerek is vívta hazája nevében a maga harcát. A két vasszörnyeteg tőlük jobbra betört a magyar árokba, csekély ellenállás mellett könnyedén keltek át a szögesdrót akadályon és az ébenfekete földsáncon. A századparancsnokságnak kijelölt parasztház felől ekkor egy panzerfaust lövedéke süvített ki. Hatalmasat csattant a hozzá közelebbi orosz tank oldalán, mi onnantól egy tapodtat sem mozdult. Kisvártatva ugyanonnan újabb lövedék repült ki, ezúttal a másik tankot célozva meg. Miután a lövés célt tévesztve a mögötte lévő orosz gyalogosok sorait tépte szét, a tank lövegtornya a ház felé fordult. -A kurva anyját! Menj kölyök ki onnan ha látni akarod még az anyád! -mondta fogcsikorgatva István. A tank a következő pillanatban telibe vágta a házat, pillanatnyi időt sem hagyva a bent lévőnek a menekülésre. Nem volt idő azonban átkozódni. A következő pillanatban szerelt szuronyos szovjet katonák ugrottak be itt is ott is az árokba. Istvánék körül pillanatok alatt közelharc alakult, test a test ellen, hol előnyt csak a marokfegyver gyorsasága, a szurony hossza, vagy a rohamkés pengéje jelent. A tudatosság helyett az állati ösztönök, a hidegvér helyett pedig a fröccsenő testmeleg vér válik itt valósággá, hol a vadász szemébe nézhet áldozatának, hol vad harcosból pillanatok alatt válik anyja után nyöszörgő haldokló gyermekké bárki.

A védelem csakhamar összeomlik. A házak közé behúzódó magyar honvédek fokozatosan harcolva szorulnak egyre reménytelenebb helyzetbe. A romok között néhány fős, sebesülésekkel is küszködő harccsoportok alakulnak ki rögtönzött parancsnokokkal. Az oroszok benyomulva a faluba, fokozatosan, házról házra szorítják a védőket a német állások jobb szárnyára, a csendesen hömpölygő Duna felé.

Hogy mi van a német oldalon, azt senki sem tudta pontosan, néhány szovjet tank ott is könnyűszerrel utat törve szétzilálta a védelmet, az ártéri erdő felé űzve az ellenségét. A falucska és a Duna közti ártéren, mint valaha a Várnai csatában, összeszorulva küszködött a német-magyar vonalvédelem maradéka a túlerejét hatékonyan pazarló szovjet hadsereggel.

Ha lett volna egyetlen kakas is a faluban, akkor bizonyára hajnalt kukorékolt volna, mire a támadók mindenütt kiszorították a faluból a védőket. A tűzharc némileg alábbhagyott már, talán elfáradt maga is, vagy már nem volt kire lőni, nem lehet tudni, de a még élőknek lélegzetvételnyi időt hagyott. A pirkadat késett, mintha már örökké sötétség akarna borulni a világra, de a folyó felől érkező jeges huzat egyértelműen jelezte, hogy közeledik a hajnali világosság.

Folyt.köv.