Hát én immár kit válasszak….?
Kezdődik a választási őrület, bár már az előző választás óta folyik… sőt…
Egy ismerősöm, aki korábban a Hír Tv egyik magas beosztású embere volt, az elbocsátását követően telefonon felhívott, és egy nagyon kellemes hangételű beszélgetést folytattam vele. A téma az volt, hogy hogyan lehetséges az, hogy a korábbi “vérjobbikosok” “vérfideszesekké” váltak. Akkor is, és most is visszautasítottam a megállapítást, bár a kérdés nem volt véletlen, és némi igazságtartalma is volt.
Neki, mármint az ismerősömnek, munkája során összeállt egy olyan összeesküvés elmélet, melyet sokan osztanak: A Simicska – Orbán összeveszés és az egész cirkusz azért volt, hogy az akkor legdinamikusabban (de menő, sosem gondoltam volna, hogy ezt a szót valaha leírom, hiába, hatalmas szókincsem van, ami bitang menő) fejlődő pártot belülről felbomlasszák. Ez volt a Jobbik. És az idő ezt az elméletet ha nem is igazolta bizonyíthatóan, mindenképpen egy lehetséges történésnek valószínűsíthető.
Aki már nem emlékszik a részletekre, azoknak nagy vonalakban annyi a történet, hogy az akkori kegyelt, Simicska összerúgta a port Orbánnal, majd beállt a Jobbik mögé és a bocskaiba öltözött Jobbikosok slim-fit zakóra cserélték a gúnyát. Ezzel nehéz vitatkozni, de a Jobbiktól való valós elfordulás sokkal korábbról eredeztethető.
A Jobbik azonnal, a 2010-es parlamentbe jutásakor megkezdte a tisztogatásokat, az igazán radikális emberek, akik neve kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert, kihullottak. Egyik botrány jött a másik után, és bár az utca embere, sőt, sokan mi magunk is elhittük, hogy ez végre egy alulról szerveződő párt, melyet a 2006-os események hívtak életre.
Fontos tudni, hogy a Jobbiknak 2010-től folyamatosan cserélődött a támogatói tábora, a néppártosodás és az úgynevezett cukiság kampány idejére már az igazi “vérjobbikos” táborának a nagy része már elveszett. A jelenkori maradványra már nem is érdemes szót fecsérelni.
Tehát, hogyan lett a korábbi “vérjobbikosokból” “vérfideszes”?
Ne lett.
Lényeges tudni, hogy a Fidesz a “magunkfajta” valódi, radikálisan jobboldali (stb…) szervezetekben, személyekben csakúgy mint a liberális baloldal a veszélyforrást látja. Míg utóbbi az életre is alkalmatlan volt, a “Nemzeti Kormány” sikert sikerre halmoz, ha ellenünk (ellenünk – gyűjtőfogalom, minden nemzeti szervezet, a klasszikus értelemben) kell fellépni, többek között a Fidesznek köszönhető a “Lex Becsület Napja” néven közismertté vált gumitörvény is. Ez ugyan csepp a tengerben, csupán egy kiragadott példa, a lényeg annyi, hogy a radikális jobboldal nem lett Fidesz támogató még véletlenül sem.
(Ha ezt a cikket a mérce.hu zsenijei is olvasnák véletlenül, és fenntartják, hogy a Fidesz pénzeli a nemzeti szervezeteket, ezúton kérjük, hogy szóljanak már nekik, mert kivétel nélkül az összes szervezet szívesen vesz bármilyen anyagi támogatást….)
Szóval, jól elkalandoztunk, úgyhogy kalandozzunk tovább….
Menjek szavazni, vagy ne menjek szavazni? Ez itt a kérdés.
Táborunkon belül, sőt, szervezeten belül is 4 évente heves viták zajlanak a szavazásról.
A viták tárgya a következő szokott lenni:
- 1945 után egyetlen kormány sem legitim, ezért maga a választási rendszer sem az.
- nincs olyan párt, amire szavaznék (nincs, mert nem lehet, a Magyar Nemzetszocialista Munkáspártra még várni kell)
- elmegyek szavazni, de érvénytelen szavazatot adok le
- nem hiszek a demokrata rendszerben
- ha választáson bármit el lehetne dönteni, már betiltották volna
- az is szavazat, ha nem megyek el szavazni
- úgyis elcsalják
- satöbbi, satöbbi…
Nos, az van, ha tetszik, ha nem, hogy jelen pillanatban ez a rendszer van. A fentiek nagy részét osztom, de az a játékszabály van a homokozóban, hogy a választásra jogosultak ha nem szavaznak, akkor az nem azt jelenti, hogy egy nem létező pártra szavaztak, hanem azt, hogy nem éltek szavazati jogukkal.
Volt “szerencsém” a Jobbik felkérésére még 2014-ben részt venni szavazatszámlálóként az Országgyűlési választáson. No, nem azért mert bármiféle tagja lettem volna a Jobbiknak, hanem azért, mert kevesen voltak (…hűha…) és megkértek rá. Izgalmasnak nem volt nevezhető, de nagyszerű szociológiai tanulmány volt számomra. Elképesztő, hogy a demokrácia biztosította szavazati jog mindenkinek jár. Hiába, a demokrácia a csőcselék uralma, vagy ahogy mondani szokták, a demokrácia az, ahol két hülye leszavazhat egy zsenit (ez utóbbit általánosságban értem).
Lássuk akkor a tényeket.
A Fidesz lop, csal, hazudik, álnemzeti, COG, nem szeretjük őket, mert ők se szeretnek minket, nem oldották meg a devizahitelesek problémáját, nem számoltatták el a módszerváltás előtti időkből a felelősöket, nem számoltatták el a privatizáció során ellopott nemzeti vagyon haszonélvezőit, nem számoltatták el 2006 felelőseit, sőt, nem is akarják. És még sorolni lehetne, de nem erről szól a poszt.
Ugyanakkor nem mehetünk el az mellett, hogy 2010 óta nagyot fordult Magyarország sorsa, épül, szépül minden ami körülvesz, a 2010 előtti kormányok okozta csődhelyzetből kirángatták az országot (oké, ez egy rövid cikk, nem menjünk bele, nincs is kedvem hozzá, de én is tudom…). Olyan rendelkezéseik vannak amiket még radikálisként is fel lehet vállalni, sőt támogatni lehet (meg persze olyanok is amikre ez nem igaz). Természetesen világos, hogy a legtöbb rendelkezés olyan, mintha kapnánk valamit, közben mégsem, de ezek akkor is tények, előttük eddig senki nem csinált (vagy nem mert csinálni) hasonlót sem.
Szíjjártó Péter személyében, aki amúgy nem diplomata, olyan külügyminisztere van hazánknak, amilyen ha a rendszerváltást követően azonnal lett volna, talán az országhatáraink is nagyobb területet fognának körül. Alapból, a rengeteg nem tetsző dolog ellenére az látszik, hogy teszik a dolgukat, hatalmas kül- és belföldi ellenszélben, oly módon, mint (ismétlem magam) előttük senki.
Ha demokrácia párti lennék, biztosan Fidesz szavazó lennék. De nem vagyok az. Mégis, a két szükségmegoldás közül a Fidesz az egyik.
Azt írtam, az egyik. A másik szükségmegoldást a Mi Hazánk Mozgalomban látom. A józan ész azt diktálná, hogy szavazatomat rájuk adjam, hiszen jelenleg az egyetlen olyan politikai párt, ami látszólag azt a gondolkodásmódot képviseli, melynek én is a részese vagyok. Csak ne érezném rajta a Jobbikos utóízt. Bővebben, nyilvánosan gondolataimat nem fejtegetem velük kapcsolatban, bízom benne, hogy azok akik olvassák ezt az oldalt, azok szavak nélkül is értik hogy mire gondolok.
Budaházy Gyurival kapcsolatos választási ígéretük, mely ismerve a magyar politika és a parlament működési mechanizmusát mélyen felháborít. Véleményem szerint Gyuriéknak az elmúlt években elszenvedett sérelmekért nem amnesztiára van szükségük, hanem egy tisztességes és igazságos tárgyalásra, mely felmenti őket. Az ügyben eljárók felelősségre vonására, és a felmentett vádlottak kárpótlására van szükség, ha a kárpótlás mértékét egyáltalán lehetséges megfogalmazni.
Apropó, Budaházy…
Több oldalon is megjelent Gyuri üzenete:
“A Személyes sérelem nem előrébb való a nemzet ügyénél. Szavazzatok a jelenlegi kormányzat megmaradása mellett!”
Több pro és kontra jelent meg az üzenet valódiságával kapcsolatban. Budaházy Edda Facebook oldalán azonban szerepel egy ezt megerősítő bejegyzés megosztás, ha kétséges volna a valóságtartalma, vélhetően nem lenne ott.
Korábbi posztom nem jött át egyeseknek, ezért azok kedvéért, akik nem tudnak olvasni a sorok között némi magyarázat:
Sokan a Fideszt hibáztatják az ítéletért. Mint korábbi posztomban írtam, igenis hibásak abban, hogy 2010-es kormányra kerülésük után nem függesztettek fel minden 2006-os eseményekkel kapcsolatos eljárást. Ehhez kétség sem férhet. Mivel ez nem történt meg, most sokan elvárnák a nemzeti oldalon, hogy a Kormány, Orbán, az Államfő, vagy a Jó Isten beleavatkozzon a Bíróság munkájába.
És azt hogy?
A Bíróság egy mindentől független testület kell hogy legyen (persze hogy nem az, de a látszatot különösen egy ilyen ügyben mindenképp fenn kell tartani), pontosan az (volna) a lényege, hogy minden külső tényezőtől függetlenül, objektíven mérlegeljen és ítélkezzen az hatályos törvények alapján.
Tehát azt gondolom, hogy épeszű politikus (utáljuk is őket) nem fogja sosem felvállalni, hogy bármilyen formában beavatkozzon a Bíróság munkájába. Szó sincs arról, hogy az ahogy ma az (i)gazságszolgáltatás működik az rendben lenne. Nagyon nincs rendben. Éppen ezért, a jelenlegi politikai homokozót ismerve jómagam úgy vélem, hogy az amnesztia kérdése is ezen dőlhet meg, hiszen Budaházyéknak legalább annyi gyűlölőjük van, mint támogatójuk, ha nem több. Ki az az Államfő, aki politikai öngyilkosságot követne el azzal, hogy terrorizmus vádjában jogerősen elítélteknek amnesztiát adjon? “Hová vezetne ez?” Oda, hogy a ballib telehisztizné a világot Washingtontól Tel Avivon át Brüsszelig, hogy a Magyar Kormány terroristákat menteget.
Akik nem értik ezeket az összefüggéseket, kicsit gondolják végig.
Fenti sorokat Budaházy Gyuriékkal kapcsolatban azért kívántam megosztani, mert több helyen olvastam, hogy kurvannyát a Zorbánnak, hogy hagyták ismét elítélték őket, rohaggyonmeg a Zsidesz, azért sem szavazok rájuk. Okoskáim, bosszúból nehogy M(s)Z(m)P-re vagy a D(egenerált)K(oalícióra)-ra szavazzatok, mert azzal mindenki rosszul jár.
Mint 2018-ban, amikor az Önkormányzati voksoláson sikerült bosszúból úgy kib@szni a Fidesszel, hogy a Fideszen (mint politikai párton) kívül mindenki issza a levét, különösen Budapesten és Budapest vörös-dékás-szívárványos kerületeiben.
Van itt még egy rettentően fontos dolog is, mégpedig az, hogy az Országgyűlési választással egyidőben népszavazás is lesz gyermekeink egészséges fejlődésének témájában.
A nemzetközi LMBTQXYZ lobbi erőszakos nyomásának most van lehetőségünk megálljt parancsolni. Vélhetőleg ebben a témakörben először és utoljára. Nem lehet kérdés, hogy mind a buzilobbi hálózatait, melyek a külföldi minta alapján már szinte az anyaméhben nyomulnak beteges ideológiájukat terjesztve, és a média szivárványszínű mocskát minden formában tűzzel-vassal irtani kell.
Jómagam meglehetősen liberális formában nevelem gyermekeimet, mely azt jelenti, hogy közel ötven év tapasztalatai alapján kialakult világnézetemet nem erőszakolom rájuk. Minden esetben gondot fordítok rá, hogy mindazt amit napi szinten tanítanak nekik, mindazt amit tapasztalnak megbeszéljük. Fontosnak tartom, hogy egészséges gondolkodásmódjuk maguktól alakuljon ki a világ természetes működésének megismerése által, ne pedig egy olyan látásmódot vegyenek át, melyet nem értenek. Az LMBTQXYZ agresszív nyomulásával szemben, mely bár az”elfogadás” jegyében kampányol, de a beteges dogmájukkal egyet nem értőket kirekeszti és megbélyegzi az úgynevezett homofóbia nevű kitalált betegség által, egyetlen megoldás (oké, oké….) létezik: a tiltás. Ha ennek a szavazásnak a témája most elbukik, ember legyen a talpán, aki gyermekeinek el tudja majd magyarázni, hogy mik az élet és a normalitás természetes velejárói. Gyermekeimnek rendszeresen kénytelen vagyok alternatív történelemórákat tartani, és tényleg komoly problémát jelent nekik az ellentmondások kezelése, különösen, hogy számon kérni a hivatalos álláspontot fogják tőlük. A szivárványszínű mocsok viszont olyan akadálytalanul férkőzik be a mindennapok szinte minden percébe már most is, hogy ha most nem lépünk, a következő generációnak természetes lesz a természetellenes.
David Lane 14 szavas mondata ismét új értelmet nyert egy teljesen más háborúban, ahol az ellenség már nem fegyverekkel támad.
4X NEM!!!
Lassan zárom soraimat, leírom hogy én mit szeretnék.
Fideszes kétharmadot.
Nem, nem ment el az eszem.
100%, hogy Ferenc, a Szent ember, a Megmentő, a voksok összesítése után agyvérzést kapna, és már nagyon várják az elvtársai a Pokolban. Mivel életében elég valószínűtlen, hogy családjával kivihető lenne térdepelni egy egészen picit a Duna-partra, legalább az az örömünk legyen meg, hogy egy jó csülkös bableves – franciakrémes – szilvalé kombó után a sírja azt kapja, amit megérdemel…
Ne légy bolond, mindenképp ,menj el szavazni!
Ne valakire, hanem valakik ellen.
Mindenképp, ha nem szeretnél abban a csodálatos és színes modern nyugati demokráciában élni, amit az Ellenzők az európai (kisbetűvel) minta alapján akarnak megvalósítani.
RAL9010 – RKH
A demokrácia szép, jó, igazságos… a mesékben. A lényege a szabad választás lenne, ha lenne kire. Van jelenleg egy kalap szar, ellenben egy tengernyi szarral. Nekünk ez jutott mondják sokan, de nincs igazuk, mert az igazság az, hogy ezt kényszerítették ránk. Kis ország lévén kik még “bűnösök” is a két nagy világégésben mindig függünk valakiktől… Az Unióba való csatlakozásunkkal önként benépszavaztuk magunkat a béklyóba, fizethetünk mint a katonatiszt, cserébe bele ugatnak mindenbe, ebből (lévén kis és “bűnös” ország lévén) csak úgy kiszállni nem lehet, de(!!!) legalább valamelyest gátat vetni a teljes agyhalálnak most még tudunk. Mert most van aki meri és tudja (köpjetek le, de a fideszre gondolok). Ellen-ükben lenne az összeállt “ellenzék”. Bizonyítványuk van a totális nyugat seggének nyalásából! Mit bizonyítvány? Diploma! Kétségeink sem lehetnek az ámokfutásról amit véghez vinnének rövid időn belül. Jelenleg már valószínűleg gáz és üzemanyag nélkül háborúznánk Ukrajnában, miközben randa szakállas és afrikai “menekültek” biztosítanák katonáink számára a hátországot. A véletlenül haza érkező hadi rokkantakat meleg felvonulással üdvözölné Ferenc és Klára hosszan szónokolva a béke és megbocsájtás fontosságáról, az elmebeteg kanadai bohóc hányná a cigánykereket a trágyával etetett gombák pedig tapsolnának… És ez csak a legfrissebb rémálom. Van még számtalan. Nap nap után tudnak sokkolni uniós egyesült államokkal, indiai műtétekkel és még mindig hazudnak reggel, délben és este…
A legborzasztóbb, hogy igazán nincs kire szavazni. Megint csak valaki ellen tudunk. De én úgy vélem ezek ellen kell, muszáj, fontos. Mindenki a legjobb belátása szerint menjen el és adja le szavazatát, hogy véletlenül se teljesüljenek be a rémálmok.
Tincses – BHH
Mert egyben biztos lehetsz:
“ŐK” ELMENNEK SZAVAZNI!