Magyar Hősök Napja

1917-ben, Vitéz báró lilienbergi Abele Ferenc altábornagy kezdeményezésére iktatták törvénybe a Magyar Hősök Emlékünnepét. A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját […] a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. 1945-től egészen a rendszer- (módszer) váltásig tiltott volt a megemlékezés, majd 2001-ben a törvénycikk kibővült mindazokra vonatkozóan, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”.

Az ok, ami miatt ez a bejegyzés születik, nem más mint Hőseink előtti főhajtás, valamint a hőskultusz fontosságának hangsúlyozása. Emlékszem, gyermekkoromban, melyet egy kommunista rendszerben éltem meg, az oktatásban (mely nyilván ideológiai volt), az irodalomban, filmekben az akkori vezetés is nagy hangsúlyt fektetett egy másfajta, de mégis hőskultusz fenntartásában. Volt ezzel kapcsolatban egy vicc is, mely valahogy így szólt:
“- Mi a különbség az orosz és az amerikai háborús film között?
– Az, hogy az orosz filmben a főhős a film végén meghal”.
Ez is jól példázza, hogy a hősiességnek, az önzetlen önfeláldozásnak írott és vizuálisan megjelenített formában nagyon nagy jelentősége van nem csak ez emlékezetpolitikában, hanem a mindennapi életben is ideológiától és minden mástól függetlenül. Egy olyan Magyarországon különösen, ahol mára mindennaposnak mondhatók azok az esetek, amikor embereket bántalmaznak, fosztanak ki nyilvánosan és a jelenlévők inkább elfordítják a fejüket.
Óriási szükség van hétköznapi hősökre, talán még nagyobb, mint korábban bármikor. És kik mások lehetnének a példaképek, ha nem eleink, akik önfeláldozása nem merül feledésbe, bár sok esetben nevük az ismeretlenség homályába vész. Ez utóbbin enyhít a Honvédelmi Minisztérium adatbázisa, és több egyéb amatőr adatbázis, melyek közül mivel meglehetősen hiánypótló Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület oldalát emelném ki, mely a katonák, leventék, csendőrök és egyéb hivatásos állomány mellett mártírhalált halt papokról is megemlékezik.
Továbbá ezúton kívánom tiszteletemet kifejezni azon rendvédelmi, katasztrófavédelmi (ezen beül a Tűzoltókat külön kiemelve) és civil személyek felé, akik önként vállalt kötelességük teljesítése során vesztették életüket, vagy szenvedtek maradandó sérülést Magyar emberek védelme és megóvása során.

Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! – Szálasi Ferenc

Dicsőség a Hősöknek!

Nyikos Tibor – Dicsőség…
(Az elesett katonákért!)

Dicsőség nektek
kik halni mertetek,
akik megjártak az utat
mi a pokolhoz vezetett!

Dicsőség nektek
a mennyben és pokolban,
és dicsőség itt
e szétrabolt honban!

Dicsőség nektek
Ti szép halottak,
ahogy itt pihentek némán
e fagyos föld alatt!

Dicsőség nektek
drága jó Test- Vérek,
a sírjaitok mellett
a koszorúk szélében!

”Dicsőség nektek Ti hős vitézek!”

(2015)