Boldog Karácsonyt!
Beszámoló,  Cikk

Eltelt egy év…

Eltelt egy év.


Megunva a blogjaink tiltását majd törlését, belevágtunk a honlap üzemeltetésbe. Nem untatnék a részletekkel senkit, de a nulláról belekezdeni ebbe nem volt könnyű menet. Rengeteg tanulni valót adott és sok időt emésztett fel. Persze vannak erre szakosodott cégek, emberek akik jó pár százezer forintért ezt megcsinálták volna helyettünk, de nem szoktunk megtorpanni a kihívások előtt, ezért úgy döntöttünk, ezt az összeget hasznosabb célokra fordítjuk, nem beszélve a biztonságról. Így csak mi férünk a kezelő felülethez, az illetéktelenek birkózzanak meg érte ha tudnak. A napi több száz elhárított támadásból úgy vesszük észre próbálkoznak is.
Az elmúlt év nem hozott túl sok élményt mozgalmi téren, az egy-két koncertecskén kívül nem tudtunk komoly eseményekről beszámolni. Másról pedig nem akarunk.
Lehetne, mert a Covidtól kezdve a terrortámadásokon át az elcsalt amcsi választásokig nagyon sok minden zajlott a világban.
Nem értekezünk a vírusról, mert folyik már a csapból is, és mivel nincs közöttünk virológus, hülyeséget nem fogunk írni. Arra ott a ballib sajtóorgánumok összes platformja. A cél a tömeges oltás ez tény, hogy mi lesz az oltó anyag az talány. Új világrend épül ez többször és több vezető politikus szájából elhangzott ezért most egy évre rávették az emberiséget, hogy börtönbe zárja magát hónapokra.

A terrorizmus itt volt, itt van, itt is lesz amíg az agyament politikusok 5-7% voksot remélnek a “meghívottaktól” és kellőképpen tömik ki zsebeiket euró milliárdokkal feláldozva saját népüket és országaikat. Évtizedek óta folyamatosan beszélünk az idegen kultúra kártékonyságáról, népeinek haszontalanságáról. Újat mondani erről nem tudunk, a megoldást tudjuk, de sajnos nem a magunk fajta kezében van a felhatalmazás.
Az LMBTQ és egyéb, szinte már nyomon követhetetlen antifa elferdülések gyűjtő/olvasztó tégelyei, niggerek előtt térdeplő rendőrök, buzibulizó politikusok akkor sem fognak cselekedni ha a saját lakásukon, az otthonaikban verik-ölik-erőszakolják őket.
Amerika a polgárháború szélén lavírozik és sajnos az ott zajló események kihatnak a világ történéseire is. A demokrácia fellegvára megingott és ki kell mondjuk meg is bukott látványosan.
Ennyit a bulvárról röviden tömören. A továbbiakban sem kívánunk ezzel a cirkusszal foglalkozni. Figyeljük és készünk magunk és sajátjaink megvédésére amennyire erőnkből telik.
Visszük a lángot, ápoljuk hagyományainkat, tisztelgünk Hőseink és elődeink előtt.
Reméljük a jövő év rendezvényekben gazdagabb lesz! Reméljük februárban együtt tiszteleghetünk a kitörés Hősei előtt! Mi készülünk, meglátjuk mit enged a vírus helyzet.
Boldog Karácsonyt Minden Barátunknak és Bajtársunknak!

Tincses
Tincses

Bizony, eltelt egy év, nem is akármilyen….

Elmondhatjuk, egy pokoli év végén járunk.
Tincses feljebb röviden összefoglalta a leglényegesebb dolgokat.
Kiegészíteném pár sorral.
A “Blog” – de legyen inkább honlap egy éve működik. Ezt hosszas egyeztetés előzte meg, oka a fent vázolt sorozatos “betiltás”, ellehetetlenítés volt. Most, hogy a leírtak eltávolításhoz gyakorlatilag bírói végzés volna szükséges, bebizonyosodott, hogy mint ahogy korábban sem, most sem teszünk közzé olyan tartalmat, mely törvényekbe ütközne.
Tény, hogy mára a buta szkinhedek lemorzsolódtak, ezért tevékenységünk “még veszélyesebb” a társadalomra, különösen, hogy nem feltétlen
elvárás az azonos zenei szubkultúrához való tartozás (mondja ezt az, aki ugyan más szubkultúrához tartozik, de szinte mindent ismer, ami a skinhead szubkultúra része).
Sosem volt cél az uszítás, sosem valami ellen, mindig valamiért küzdöttünk.

Ahogy Tincses feljebb írta, a honlap indulásakor megbeszéltük – nem süllyedünk a bulvár szintjére.
Sok témában írhatnánk cikkeket, azonban nem látjuk értelmét, hogy sokadikként ugyanazt a csontot rágjuk, és életvezetési tanácsokat sem szeretnénk osztogatni olvasóinknak.
Apropó…. Olvasóink. Megdöbbentő, hogy milyen sokan vagytok!
Ezzel kapcsolatban köszönettel tartozunk Nyikos Tibor bajtársunknak, hogy verseit rajtunk keresztül teszi közzé.
Egészen elképesztő, hogy milyen sokan olvassátok verseit!
Még egy pár szót a látogatottsággal kapcsolatban.
A ballib médiának köszönhetően az ANTIFA keményen rágyúrt a Kiss Istvánnal készült interjúra. Időről időre feltűnik itt-ott a cikk.
Szappanoperába illő módon keverik a személyeket, eseményeket, időpontokat.
Több alkalommal felmerült, hogy kérünk helyreigazítást, azonban inkább abban maradtunk, hogy hátradőlve szürcsöljük kávénkat, és az esélytelenek legnagyobb nyugalmával tartjuk meg rendezvényeinket – mert bár minden egy helyen olvasható, a ballib újságírásnak köszönhetően az ANTIFA teljesen rossz információ alapján szervezget.
De nem is a ballib zugfirkászat a lényeg.
Hanem az, hogy az úgynevezett “radikális”, meg “jobboldali” oldalak is mindent összekevernek, a szövegértés ott sem erősségük a szerkesztőknek.
Ennyit az oldallal kapcsolatban.

Néhány dolog, mert pihenni azért nem pihentünk – idő hiányában nem számoltunk be mindenről.
Ami talán a legfontosabb, az Örökzöld Október Egyesülettel kéz a kézben sikerült méltóságteljesen és legálisan megemlékeznünk a Kitörés hőseiről, pontosan ott, ahol ez nem lehetett volna lehetséges. Persze ez bizonyos körökben kevésbé “menő”, hiszen a botrány elmaradt, nem kerültünk címoldalakra sem, és az ANTIFA sem vonult fel síppal-dobbal. Nekünk a megemlékezés ilyen formája fontos, mondhatjuk: inkább a minőség, nem pedig a mennyiség.
Kalóz bajtársunk szervezésében több alkalommal volt részünk hadisír felújításban, hadszíntér kutatásban, komoly eredményeket elérve.
Kemény éjszakán voltunk túl, amikor Kalóz, P0L61 és én (RAL9010) egy kitöréssel kapcsolatos konferenciára vágtunk videót, mely a jelenlévő szakmai közönség soraiban komoly elismerést aratott. Bízunk benne, hogy a közeljövőben dokumentumfilmként lesz elérhető a P0L61 által rögzített dokumentumfilm nyersanyaga.
Természetesen a “valahol Pest megyei kertes házban” tartott bajtársi találkozók sem maradtak el. Értékes órákat töltöttünk együtt, a jelenlévő szervezetek kapcsolata még szorosabbá vált, és ez a tény talán mindennél fontosabb.

Néhány szót az együttműködésről, és más szervezetekkel való kapcsolatról, mert ezzel kapcsolatban többször kaptunk kérdéseket:
A Blood & Honour egyik alap célkitűzése, hogy támogasson minden nemzeti mozgalmat. Ennek megfelelően a magyar divízió tartja magát eme célkitűzéshez.
Számunkra fontos, hogy bármilyen együttműködés önzetlen legyen, de még fontosabb, hogy egy együttműködés célját ismerjük, és azzal azonosulni tudjunk. Több magyarországi szervezet, csoport zárt, ennek egyébként megvannak a logikus okai: több évtizedes barátságok, több évtizedes eltöltött bajtársi évek, a bizalom hiánya mások felé, melyre nagyon komoly múltbéli történések szolgáltatnak alapot.
Tehát, ezzel kapcsolatban ha további kérés merülne fel, azt ne nekünk tedd fel. Bízunk benne, és dolgozunk azon, hogy ez a jövőben megváltozzon, mert nagyon sok értékes ember van, és beláttuk azt, hogy nem a beolvasztás a cél, hanem az együttműködés más szervezetekkel.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a következő személyeknek és szervezeteknek egész éves munkájukért és önzetlen támogatásukért:
Alkay Zolt (Kalóz)
Papp Tibor Károly (Süni)
Fodor Ágota
Nyikos Tibor
Király Árpád
BHS
Magyarelvű Mozgalom
Örökzöld Október Egyesület
Nordic Sun Records Budapest
Picúr (a végtelen türelemért)
és még sokan mások, akiknek nevét nem írjuk ki.

Nem akarom ismételni az előttem szólót (írót…), de:
Minden kedves olvasónknak ezúton kívánok Békés Boldog Karácsonyt,
és…
Szebb jövőt a következő esztendőre!
Kitartás!

RA9010
RAL9010

Presi

error: Védett tartalom!