Jótékonysági felhívás / Charity appeal
Beszámoló,  Cikk

Jótékonysági felhívás / Charity appeal

A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület Jótékonysági felhívását továbbítjuk:

Jótékonysági felhívás

Mint ahogy a belső csatornákon és a híradásokból értesültetek, az elmúlt hétvégén több támadást is végrehajtott az ANTIFA szeretett fővárosunkban. Egy esetet kiemelnénk, D. László urat és barátnőjét az V. kerületben ért brutális támadás. Kórházba szállításukat követően egy éppen munkába induló barátjuk rohant a kórházba, hogy László és felesége hogylétéről tájékozódjon. Barátjukat, Pétert oly módon felzaklatták a történtek, hogy a kórház előtt szívrohamot kapott. A helyszínen jelenlévő rendőrök és a szolgálatot teljesítő orvosok gyors és profi reakciójának köszönhetően 20 perc küzdelem után sikerült Pétert újraéleszteni. Péter túl van az életveszélyen, megműtötték, de jelen pillanatban is kórházi ápolásra szorul, mely miatt hosszú időre munkaképtelen lesz.

Egyesületünk felvette a kapcsolatot a családdal, akik fentiek miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek, megélhetésük Péter keresete nélkül veszélybe került. Péternek két kiskorú gyermeke van, egy kisfiú és egy kislány. Ezúton kérünk minden jóérzésű olvasót, bajtársat, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák Péter családját, minden kis segítség számít. Amint Péter felépül, mindenkinek személyesen fog köszönetet mondani a segítségért.

Adatok, amire az adományokat küldhetitek (Péter feleségének édesanyja):

Szántó Sándor Zoltánné
Erste Bank, számlaszám: 11600006-00000000-93540597
A közleménybe kérjük írjátok bele : PETI, és adjátok meg e-mail címeteket, hogy később köszönetet tudjon mondani.
Köszönjük!

Charity appeal

As you know from internal channels and news reports, ANTIFA carried out several attacks in our beloved capital last weekend. We would like to highlight one case, the brutal attack on Mr. László D. and his girlfriend in District V. After they were transported to the hospital, a friend of theirs who was about to go to work rushed to the hospital to find out about László and his wife’s condition. Their friend, Péter, was so upset by what happened that he had a heart attack in front of the hospital. Thanks to the quick and professional reaction of the police and the doctors on duty, Péter was revived after 20 minutes of struggle. Péter is out of danger, he was operated on, but at the moment he still needs hospital care, which will make him unable to work for a long time.

Our Association contacted the family, who were in a difficult financial situation due to the above, and their livelihood was threatened without Péter’s earnings. Péter has two minor children, a boy and a girl. We hereby ask all well-meaning readers and comrades to support Péter’s family as much as they can, every little help counts. As soon as Péter recovers, he will personally thank everyone for their help.

Data to which you can send donations (Péter’s wife’s mother):

Szántó Sándor Zoltánné
Erste Bank, International bank account number (IBAN): HU82 1160 0006 0000 0000 9354 0597

In the announcement, please write: PETI and let your e-mail address so that he can thank you later.
Thank You!

Web-bastard

error: Védett tartalom!