Hadisír túra
2020.09.19-én Kalóz bajtársunk kérésére népes csapat állt össze. Képviseltette magát Józsa Béla író, a Blood & Honour Hungária, a Sikns 4 Skins, és több hazafi. Az úticélunk első állomása a pátyi Református temető volt, ahol a Budai kitörés során hősi halált halt Nagy Zsombor m.kir. csendőrszázados sírját újítottuk fel. A nagy létszámnak köszönhetően a felújítás gyorsan haladt, a sírt rövid időn belül eredeti állapotába sikerült visszaállítanunk.
Ezt követően a egyik ismert kitörési útvonalon, visszaemlékezések és korabeli dokumentumok alapján egy valószínűsített katonai sír felkutatására indultunk. A történet, mely alapján kutatásunkat elkezdtük, egy szemtanú visszaemlékezése szerint a következő:
A kitörés során öt katona egy erdei pihenőházban talált ideiglenes menedéket, azonban a szovjet csapatok nyomukra akadtak. A történések jelen pillanatban még nem tisztázottak, nincs információnk, hogy tűzharcban, vagy kivégzés által vesztették életüket, ami bizonyos, hogy a helyi lakosok hantolták el földi maradványaikat.
A kutatásunk során az azóta elbontott pihenőházat sikerült megtalálnunk, továbbá a történetet megerősítették a helyszínen fellelt ráutaló jelek. Ezt a munkánkat engedéllyel rendelkező szakemberek segítették. Az elhantolt katonák sírjaira sajnos a korai sötétedésnek köszönhetően nem találtunk még rá,azonban kutatásunkat folytatjuk, hogy a hősi halottak elnyerhessék méltó nyughelyüket.
A munkálatok során került szóba, hogy napra pontosan 14 éve Magyarország lelkiismerete megszólalt, és tettekre sarkalt több ezer embert.
A csapat:
Sebestyén Hajnalka
Pocsikné Orosz Katalin
Pocsik Egon Viktor
Szirmay Zsolt
Dávid László
Radvanszky Roland
Józsa Béla
Alkay Zsolt – Kalóz (kitores45.hu)
Polgár Zsolt – Polgi (Blood & Honour Hungária)
Lőrincz Márton (Skins 4 Skins)
Mészáros Attila
XXX Feri