-
A „Négy Katona Sírja” emlékhely felújítása
2021.okt.16-án szombaton 9 órától megkezdtük a Kis-Hárs-hegy aljában, a Széher út végénél található 4 katonasír felújítását. A sírokról Alkay Zsolt Kalóz bajtársunk nemrég megjelent könyvében a következőket írja: Négy katona sírja (Kis-Hárs-hegy) Mivel a régi térképek pontatlanul, a Kuruclesi út végénél jelölték a „négy katona sírját”, csak harmadik terepbejárásom alkalmával leltem meg. Akkor is a szerencsének köszönhetően, mivel egy fiatal intézetis gyerek mutatta meg, akivel az erdőben beszédbe elegyedtem. Mindez 2005-ben történt, s hamarosan jeleztem a térképészeknek a hibát, hogy a „négy katona sírja” valójában a Széher út végénél található az erdőben. Azóta valamennyi térkép kiadványban, már a pontos helyszín szerepel. Sírjuk exhumált, mert úgy találtam rá 2005-ben, hogy egy-két…
-
Hadisír túra
Kalóz bajtársunk kérésére népes csapat állt össze. Képviseltette magát Józsa Béla író, a Blood & Honour, a Sikns 4 Skins, és több hazafi. Hosszú napunk volt, két helyszínen is jártunk.....
-
Hadisír felújítás a Hősökért!
Május utolsó vasárnapján, a Hősök napján, kilátogattunk Hűvösvölgybe, ahol egy a II. Világháborúban elhunyt ismeretlen, fiatal, magyar katona megrongált sírhelyének méltóképpeni felújítására került sor. A munkálatoknak reggel 9 óra tájékán, 8 fővel kezdtünk neki. Szervezetünk néhány tagjával és a Budai Kitörés Túra Egyesület tagjaival dolgoztunk a felújításon. 6-7 órán át tartó folyamatos munka során, kora délutánra sikeresen teljesítettük kitűzött célunkat. Pihenésképpen, a sír és annak környékét megtisztítottuk az eldobált hulladékoktól is. Szívünket, lelkünket beleadtuk, hogy a hazánkért harcoló katonának kellőképp tiszteletteljes emléke legyen. Külön kiemelném Polgi bajtársunk munkásságát is. Erőt, energiát nem kímélve saját kezűleg készítette el a faragott fa kerítést és keresztet. Leírhatatlan érzés fogott el minket, amikor a…