Beszámoló

NSBP tünti összefoglaló

Hatalmas csalódottságomban írom ezeket a sorokat.
Csalódott vagyok egyrészt azért, mert a tegnapi tüntikének nem volt az általam, és úgy vélem a másik oldal által elvárt médiavisszhangja. Lényegtelen, hogy melyik oldalról nézzük az eseményt, mindkét oldal kiállása a véleménye mellett fontos társadalmi problémát feszeget, ehhez képest egy-két semmitmondó beszámolón kívül nem igazán születtek gondolatindító cikkek.
Csalódott vagyok azért is, mert megdöbbentően kevesen tartották fontosnak, hogy egy ilyen demonstráción részt vegyenek, pedig több alkalommal belefutottam a facebookon neidermüller „úr” fizetett hirdetésébe. Az ablakon kidobott pénz. Remélhetőleg saját zsebből finanszírozta, nem pedig az üggyel kapcsolatban teljes közönyt mutató kerületi lakosok pénzéből. Alább a képernyőmentés a hirdetésről.

Nem kedvelem a számháborút, mert nincs jelentősége számomra, de talán írhatom hogy ennek a közösségnek a számára semmiképp, az atifainfo jó szokásához híven a számokat jócskán túltolta, ami azért is ciki, mert több videófelvétel és beszámoló jelent meg, és bizony azokon jól látszik, hogy 45-55 fő bohóckodik. De ennek tényleg nincs jelentősége, talán csak annyi, hogy óvatosan az antifainfós uszításokkal, mert kellemetlen helyzetek alakulhatnak ki. Úgy küldik „a csatatérre” névtelenül, arctalanul „harcosaikat”, hogy ők maguk biztonságos távolságban maradnak. Ezt tényleg a legjobb szándékkal ajánlom az antifazászlót lengető ifjoncok figyelmébe, akikről sajnos nem derült ki, hogy fiúk-e vagy lányok. De ez csak idő kérdése.

Ezt. Itt. Nem.

Nem csak a tüntike volt szánalomra méltó, hanem a szervezés és a technika is, sajnálom, hogy a beszédet (Faludy György emléktáblája alatt állva, amit a tüntikét biztosító rendőrük jelöltek ki dohányzóhelynek) nem hallottam rendesen, ezért a polgármester „úr” facebook oldalán szenvedtem végig. A helyzet az, hogy maga a tünti, annak mondanivalója nagyon komoly tévedéseken alapul, csúsztatásokkal teli.
Több alkalommal amikor billentyűzetet ragadtam, írtam arról, hogy ez egy szubkultúra, melynek mint minden szubkultúrának sajátosságai vannak. Az NSBP semmilyen politikai üzenetet nem közvetít, mert nem politikai párt, és nem politikai közösség. Nem is tudom igazán, hogy a vörösökön kívül létezik-e olyan szubkultúra, melyet valamilyen politikai eszme tart össze. Ezt biztosan nem. Ha bármilyen politikai üzenetet akarna közvetíteni, akkor párttá alakulna, ezáltal nem egy szubkultúrát, hanem sokkal nagyobb tömeget tudna megszólítani. Mert igény az volna rá…

Terjeszt….

… izgalmas a Magyar nyelv, és még izgalmasabb a szavak értelmezése.
Az LMBTQP propagandát lehet (bocsánat, szerencsére csak lehetett) terjeszteni, gondoljunk csak bele, de inkább hagyjuk. Ott volt erre jól megtervezett és kiépített infrastruktúra. Őszintén, egy szubkultúra zenei ízlését hogyan a búbánatba lehet „terjeszteni”, különösen hogy az csak negatív jelzőkkel jelenhet meg, ennek következtében ténylegesen egy szűk kör érintett benne. Tehát ez a zenei része a „terjesztésnek”.
Folytassuk a ruházattal. Ez szintén egy szűk körnek készül, bár Thor Steinar cuccokban nem egy ….khm,… híres embert láttam már a képernyőn virítani. Igaz ez a bolt nem Thor Steinar márkabolt. Maradjunk annyiban, hogy ezek a kis szériás termékek sosem lesznek tömegcikkek, nem is volna jó ha azok lennének. Aztán. Könyvek. Lehet itt nagy tömegeket butítani, de a boltban (is) elérhető könyvek minden szempontból hiánypótlók, és ki hinné, ISBN számmal is rendelkeznek, elvileg bármelyik könyvesboltban megvásárolható könyvek lennének, ha arra a bizonyos nem létező „ráhatásra” elérhetők volnának. A kínálat inkább a tulajdonos karitatív tevékenysége miatt része az árukészletnek, és többnyire a szubkultúrát érintő (zenei) témájú könyvekről beszélhetünk. Emlékszem még a Gede Testvérek elleni tüntikére, ha azt nem értettem, akkor ezt még annyira sem.
Fentiek alapján az olyan kijelentések, hogy „terjeszt” nem igazán felelnek meg a valóságnak. Az viszont nagy örömömre szolgál, hogy több, a „fasizmust” – „nácizmust” – „hungarizmust” nem érintő Psychobilly lemez is elérhető egy olyan világban kézzelfoghatóan, ahol már minden digitális.

Gyűlöletkeltés, miegymás

Vesszőparipám a gyűlöletkeltés fogalma. Őszintén írom, hogy csak az ostoba ember hallja meg a gyűlöletkeltő szavakat, melyek minden esetben valami ellen uszító szándékkel hangzanak el. A helyzet, hogy ennek a szubkultúrának nincs szüksége arra, hogy tagjai feltüzeljék saját magukat. A gyűlöletkeltés érdekes módon a másik oldalon működik, meglehetősen jó hatásfokkal. Ennek maga a tüntike is jó példája. Meggyőződésem, hogy gyűlöletet kelteni kizárólag a tájékozatlan, rosszul tájékozott és ostoba emberben lehet (de ezt írtam már feljebb). Zengett a „mocskos nácik” rigmus, érdekes módon a „mocskos zsidók” rigmus ezúttal is elmaradt, pedig igény a másik oldalról komolyan lett volna rá, hiszen lehetett volna szaladni Brüsszeltől Tel-Avivig sikítozva, hogy itt mekkora „antiszemitizmus” van, miközben ez a kifejezés is teljesen hibás. De ez nem az a szubkultúra, nem azok a srácok.
Persze a megélhetési rettegés még mindig jó üzlet, hát csináljátok.
Az a baj vele, hogy valóban gyűlöletkeltő, olyan emberek ellenszenvét váltja ki minden ilyen akció, akik teljesen kívül esnek az „érintettek” körén, azonban a felhajtásnak köszönhetően olyan ügyekről értesülnek, melyről keveset tudnak, azonban állást fognak foglalni.
És nem ellenünk, de nem ám….
A reneszánszról szóló beszámolókról, az „eredendő bűn” sulykolásáról, a sajnáltatásról, az örökjáradékokról már szót sem ejtek. Érdemes volna figyelembe venni, hogy recesszió idején az átlagember különösen érzékeny az ilyenekre. Mi csak egy kávét kérünk (én tej nélkül, két cukorral).
Tehát visszautalva a polgármester „úr” uszításában megfogalmazottakra, a nem, valóban nem úgy kezdődött…..

És hogy legyen valóban miért aggódni

Több alkalommal írtam már erről, de megismétlem megint.
Vannak törvények, jogszabályok, ami valamilyen érthetetlen okból a „nácik” elleni küzdelem során érvényüket vesztik. Legyen az sportesemény, ami sem politikai hozzáálláshoz, sem szubkultúrákhoz nem köthető, vagy egyéb tömegrendezvény. Esetünkben lényeges tudni, hogy egyik bajtársunk ellentüntetésre adott be kérelmet, melyet a rendőrség tudomásul vett, azonban azt a tüntikétől jelentős távolságra engedélyezték csak, ennek következtében okafogyottá vált, és nem lett megtartva. Ennek következtében a kordon mögötti népes társaság nem volt résztvevője a tüntikének, hanem a bolt aznapi vásárlója, vagy ha úgy tetszik, a „söröző” vagy „büfé” vendége volt, és tekintettel arra, hogy dohányozni zárt helyen már nem lehetséges, ezt a tevékenységet kénytelen volt mindenki közterületen végezni, ott, ahol a rendőrség ezt kijelölte. Tehát a kordon mások oldalán lévők nem vettek részt sem a tüntikén, sem tömegrendezvényen. Mégis, csakúgy mint a többi esetben, szándékosan, ügyelve arra, hogy a jogi kiskaput még véletlenül se használják ki, a tényfeltáró antifa fotósnak ismét sikerült szinte egyesével végigfotózni a megjelenteket annak érdekében, hogy doxolhatók legyenek, ezen felül személyes adataikat nyilvánosan közzétegyék. Az elmúlt évek történései miatt a portrékon szereplők megtanultak a hátuk mögé is nézni, és nagyon várják, hogy jogosan megvédhessék magukat.
Fellebbezésnek helye nincs.
És ha már nincs fellebbezésnek helye, a „tényfeltáró” fotós úr kiléte immár nem veszik az ismeretlenség homályába. Annak idején még a hőskorban volt egy, de nem, inkább az A zenekarnak egy legendás énekese, aki ezeket a fotósokat megfelelően tudta kezelni. Egy olyan esetben, ahol a törvény „tehetetlen” másképp kell vállalni a felelősséget. Nem, ez nem fenyegetés vagy ígéret, csak egy jó tanács, óvatosan a következő tényfeltárás során, mert akik ellen a törvénysértés történik, már tudják hogy ki az aki elköveti ellenük azt.

Gyorsan egy 5 perc hírnév, hogy…

… hogy örülj, és dagadjon a melled, ha már közszereplő vagy, te „roksztár”.
riger jani, jó volt látni, hogy milyen szarul nézel ki. Nem múlnak el nyomtalanul a drogos éjszakák. Ha van időd, dobd már fel te is a fotóidat valahová, hátha rólam is készült valami jó kép. Olvastam hogy keseregtél, hogy milyen jól elsmúzoltunk a kékekkel. Ha tudnád…
…de nem fogod. Mindenesetre ők tudták, hogy nem a „nácik” hanem te magad gyilkolásznád le őket.
Ezúton kívánok a hátralévő rövid időre minden rosszat!

Nem hagyják annyiban!

Előző írásomban utaltam arra, hogy van egy függőben lévő blogbejegyzésem, melyet úgy döntöttem, hogy egy bizonyos személy védelmében mégsem fogok közzétenni, ezért leírom annak rövid, cenzúrázott összefoglalóját, ha már a tüntikén elhangzott, hogy nem hagyják annyiban….
Liberálisnak tartom magam, ezért ha óránként tartanak a bolt előtt tüntikét, az nem zavar.
Azonban az elmúlt időszakban vajnai és hisztike uszítására sorozatosan a következő bűncselekmények történtek egy ismétlem, legálisan működő bolt ellen:
Napi szintű matricázás, több alkalommal a zárszerkezet tönkretétele, szutykos retkes hugyos folyadék beöntése a boltba, a bolt rácsának lelakatolása, a bolt táblájának leszaggatása és széttörése, folyamatos rongálás, és a tüntike utáni napon a bolt elektromos hálózatának a rejtélyes tönkremenetele.
Hozzáteszem, hogy az első matricázós akció után még jót is mulattunk azon, hogy a momentum aktivistái által elhelyezett matrica szövege szerint csak a momentum értette meg a lényeget: „A város mindenkié”. A helyzet az hogy kezdeti mulatozásunk bosszúsággá vált, a tulajdonosról nem is beszélve.
Csakúgy mint az antifa támadások esetében, bár a bolt egyetlen személy tulajdona, a bolt elleni támadást ez a közösség saját maga elleni támadásként fogja fel. És értjük mi a viccet, csak nem szeretjük.
Jelen pillanatban az antifa támadások ügyéhez hasonlóan a hatóságoknál van a labda, de nyilvánvaló, ha ők nem képesek fenntartani a jogrendet, akkor annak következményei lehetnek, mert mindig vannak magányos farkasok.
Ezúton szeretném javasolni a polgármester „úrnak” és elvtársainak, hogy a szélmalomharcot a bolt ellen igyekezzenek törvényes keretek között tartani, mert a viccen túl vagyunk, az unalom is elmúlt, és most már ott tartunk, hogy a boltot védeni fogja a közösség – jogosan.

Ezúton kívánok további jól jövedelmező rettegést mindenkinek, aki szereti.
Csak ne ilyen szánalmasan.

Web-bastard

error: Védett tartalom!