Cikk

Aradi vértanúk

„Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.”

E szavakkal emlékezett, a velük együtt tíz év várfogságra ítélt Gáspár András tábornok, szabadságharcunk hőseire, kikre ma az Aradi tizenhármakként emlékszünk immár 171 éve. Örök példa kell hogy legyenek előttünk, hiszen végignézve származásukat megmutatták, hogy különböző nemzetek fiaiként egy zászló alatt harcolva megingatható a legnagyobb elnyomó hatalom is. Bár szabadságharcunk végül elbukott, de a példájuk örök. Együtt, egy célért, egy zászló alatt kell harcolnunk Európa megmentéséért minden nap, mert csak így van esélyünk a jövőre!

 Aulich Lajos

Aulich Lajos – Wikipédia

(1793–1849)német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

 Damjanich János

Damjanich János – Wikipédia

(1804–1849)szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

 Dessewffy Arisztid

Dessewffy Arisztid – Wikipédia

(1802–1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

 Kiss Ernő

Kiss Ernő (altábornagy) – Wikipédia

(1799–1849)örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

 Knezić Károly

Knezić Károly – Wikipédia

(1808–1849)horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

 Láhner György

Fájl:Lahner György.jpg – Wikipédia

(1795–1849)német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

 Lázár Vilmos

Lázár Vilmos (ezredes) – Wikipédia

(1815–1849)örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly

Leiningen-Westerburg Károly – Wikipédia

(1819–1849)német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József

Nagysándor József – Wikipédia

(1803–1849)magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő

Poeltenberg Ernő – Wikipédia

(1808–1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József

Schweidel József – Wikipédia

(1796–1849)magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *

 Török Ignác

Török Ignác – Wikipédia

(1795–1849)magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *

Vécsey Károly

Vécsey Károly – Wikipédia

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Petőfi Sándor – Szabadság, szerelem :

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
  Pest, 1847. január 1.

Presi

error: Védett tartalom!