-
Emléktábla avatás a Budai Kitörés Emléktúrán
Alkay Zsolt (Kalóz) barátunkkal új emléktáblát állítottunk fel a Budai Kitörés Emléktúra (politikailag korrektebb nevén Kegyeleti Kitörés Emléktúra) útvonalán.
-
Üzenet
1944. dec.11-én felszállt 4 Messerschmitt Budaörsről, hogy az angolszász terroristák és muszka haderő ellen egyenlőtlen harcban védje e hont. Ebből a 4 Messerschmittből ketten tértek haza, másik 2 pilóta hősi halált halt. 58 évvel később megtalálták Varga László szakaszvezető repülőgépének roncsát a budai hegységben, közel Telkihez. 2003-től 2016-ig tartott a feltárás, mely régészeti módszerrel történt. Ennek folyamatát röviden elmesélte Légrády Lajos (régész). Az emléktábla avatásánál felszólalt még a Pilisi Parkerdő vezetője Keszléry József, aki egy rövid beszédet tartott eme emléktábla fontosságáról, mely a jövő nemzedékének is szól. A Telki katolikus templom plébánosa felszentelte, majd imádság és a Szózat eléneklése következett. Végezetül a Pilisi Parkerdő és a különböző szervezetek koszorút helyeztek…
-
Emléktábla avatás
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, Varga László vadászpilótánknak emlék- és ismertetőtáblájának avatójára.